Ha másként nem, hát legbelül
2010. június 5.-én különleges élményben volt részük azoknak a viski magyaroknak, akik este 8-ra a kultúrházban gyülekeztek.
A sokatmondó cím alapján sejtettük, hogy valami bensőséges megemlékezésben lesz részünk, de ilyenre senki sem számított. A jászárokszállási Görbe János Színkör tagjai felejthetetlen estével ajándékoztak meg bennünket. A trianoni események felelevenítése mindenki szemébe könnyeket csalt. A zene hangjai minden előadást meghittebbé tesznek, s így történt ez szombat este is. Az előadás zenei kíséretét a viski származású Pál Katalin hol zongorán, hol pedig szintetizátoron szolgáltatta. Az este folyamán részleteket hallottunk a Szózatból, a Himnuszból, és felhangzott a Krisztustól tanult imádságunk a Mi Atyánk is. A záróének éneklése közben az előadás szereplői lejöttek a közönség sorai közé, a padok közé álltak, és megfogták a szélső sorokban ülők kezét. Azután mindenki megfogta a szomszédja kezét, s a záróének ismételt eléneklésénél már a közönség is énekelt. Ezzel juttatva kifejezésre, hogy határon innen, vagy határon túl MAGYAR A MAGYARRAL ÖSSZETARTOZIK! Tudósi Tímea