Amig Isten nem fejezte be a munkát bennünk, addig mindig van helye a reformációnak. (Fil 1,6) Az egyház amig el nem éri mennyei dicsőséget, a bűn ellen harcoló egyház lesz. Ezt úgy kell, hogy megtegye, hogy el ne szorja a megmentésre szoruló népet az útján. Meg kell keresni az elveszett bárányokat. De vajon mit jelent a reformáció? Sokszor felsoroljuk a 16.században született elveit.( Csak kegyelemből, csak hit által, csak Krisztus által van üdvösségunk, amire csak a Szentírás tanít meg, és mindezért egyedül az Istené a dicsóség). Ezek az elvek nem változnak ma sem.
A kérdés, hogy meg értjük e mindezeknek az elveknek a mondanivalóját. Tálán sokszor abban merül ki a református tudatunk, hogy mi büszkén kipakoltunk minden „bálványt” a templomainkból. Mit lehet itt reformálni? Mit lehet kivinni még? Talán sokszor ma abből áll a reformálásunk, hogy modernebbek leszünk és digitális technikát használunk az istentiszteleteinknél.Vagy sokszor irigykedve nézünk a szektásokra, mert ők úgy tudják dicsérni az Istent, annyira modernek, hogy szétrugják a templom falát? Vagy az a reformáció, hogy nem tiszteljük az idősebbet, mindent kritikus szemmel szemlélünk, és akkor vagyünk hívők, ha még az egyházat is tudjuk kritizálni lejáratva a szolgáit? Vagy attól vagyok reformált, hogy semmilyen tekintélyt nem tisztelek, és még az Istent is letegezem? Gondolom nem ez a reformáció. Az igaz hit ott kezdődik, hogy fontosnak tartom az első parancsolatot:” Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.” Amig emberként én akarom irányítani a sosrom, ameddig én kovácsolom a jövőm, amig önmegmentő, önigazoló életet élek, addig nem veszem, komolyan az Istent. Ott kezdődik a reformáció, amikor az Istent megillető tronről lekerülnek a kis istenek, vagy akár az emberi „Én” önelégültsége. Isten Igéje tehát a személyes élet reformációját hirdeti. „ Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi. (1. Kor 6. rész 19-20 v.).
Ma sokszor az emberek ritkán vagy nem is járnak templomba, amit a reformáció korában kölsőleg megtísztítottak. Emellett a régiek még tudták, hogy mennyire fontos a „hús vér templom” reformációja. Kálvin János mondja, hogy az emberi sziv a legnagyobb bálványgyártó cég. Ez a gondolat igazi önvizsgálatra hívja a mai ember személyes életét. Mert az önmagunk bűnei ellen való harc a legnehezebb. Szivesebben vennénk ki a szálkát a másik szeméből, mint a gerendát a sajátunkból.
Mégis van vigasztalásunk , az, hogy ezt a harcot nem egyedül vivjuk , hanem a bennünk lakó Szentlélek. Isten Krisztusban minket is megszabadított, mint a zsidokat Egyiptomból. „ nem a magatokéi vagytok”, nem rendelkeztek életetekkel. Nem szabad, hogy a bűné legyen a „hús vér templom”. Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, - mondja Pál apostol.
Nem tettek által, jó pontok által szerezzük meg a megváltást, nem a tized által „mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.” Vagyis minden tettünk csak hála lehet az Istenünk irgalmáért. Azért a református egyház tanításában nincs üdvszerző tett, csak hálából megtett dolgok. Ott bukik meg a református hitunk, amikor mégis emberi érdemeinkről kezdunk beszélni. Az „én”-nek meg kell halnia. Pál mondja : „ Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”( Gal 2,20) . Így tisztul a „hús vér templom”. „Drága áran vétettünk meg”, és a kérdés az, hogy megvétettünk, vagy nem. Ha a magam döntök életem dolgaiban, és nem Isten akkor nem vétettem meg, és nem vagyok az Istené.
Ha nem vagyok a magamé, akkor mint a hajót a kapitány, úgy az életemet is Isten vezérli. Akkor ez felelősség, hogy az Isten „hús vér templomát”, ne fertőzzem bűnnel, hozzá méltatlan doldokkal. Ha ennek a templomnak történik a reformációja , tisztulása, akkor az meglátszik a gyülekezeteinken is. Különben csak kölsőség lesz minden.
Héder János ungvári és ungtarnóci lelkész