Kirándulás Vereckére
Ebben az esztendőben is, a gyülekezetek kérésére volt nyári kirándulás a Kárpátaljai hegyekbe. Sajnos elmondható, hogy a legtöbb Kárpátalján élő munkásember úgy el van foglalva a munkájával, hogy nemigen jut ideje arra, hogy megcsodálja azokat a kincseket, amelyek itt Kárpátalján találhatók. Kevesen tudják, hogy Kárpátalján található Európa legnagyobb őserdeje. Ezért ebben az esztendőben az Ungtarnóci Gyülekezet indítványozására megszerveztük ezt a kirándulást. Ehhez az alkalomhoz csatlakozott az Ungvári Gyülekezet is.
Így 2009. június 27-én két mikrobusszal indultunk Ungvárról és egy Mercedes busz indult Tarnócról. Ez az egész csapat találkozott Ungváron és ez a konvojjal, jó nagy sebességgel indultunk el a Vereckei-hágóra. Útközben többször is megálltunk, hogy megcsodáljuk a hegyeket, hogy egy-egy útszéli faműves szuvenír-árusító helyen megcsodáljuk azokat a kézi faragványokat, amiket Kárpátalján elkészítenek a falvakban és tekervényes hegyi szerpentinek után megcsodálhattuk az elkészült Vereckei emlékművet.
Héder János ungvári és ungtarnóci református lelkész, egyházkerületi főjegyző tartott egy rövid előadást arról, hogy milyen szerepe és helye van a Vereckei-hágónak a magyar nép életében. Szomorúan vettük tudomásul, hogy ez az emlékmű folyamatos meggyalázásoknak van kitéve, amelyet nagyon sokszor leöntenek festékkel és nagyon sokszor kiengedik rajta a dühüket az ukrán nacionalisták. Azt is láttuk, hogy ezen a helyen, ami egyébként ma már félreesik, mert 1980-ban a Moszkvai olimpiára egy új utat építettek és ezért ez a régi elhanyagolódott, mégis az út szélén, nem messze a Vereckei emlékműtől látunk egy monstrum ukrán emlékművet, ami hirdeti a felszabadító hadseregnek a dicsőséges győzelmét. Miután elkészítettünk néhány fotót az összejött csapatról és miután gyönyörködtünk a Kárpátokban, amelyek körbeveszik az emlékművet, kicsit lejjebb ereszkedtünk és egy kis piknikezésre került sor. A gyermekek fociztak, közben szalonnasütésre is sor került. Az összejött társaság elkezdett összebarátkozni. Kipakolták a kis ennivalóikat és egy hosszú időt töltöttünk ott, amikor is jött az eső és elkergetett bennünket arról a helyről. Kicsit izgultunk is, hogy ezzel vége is lesz a kirándulásunknak, de mire odaértünk az uklini-hágóig, egy csodálatos kis mezőn egy olyan területet találtunk, ahol újra kirajzott a buszokból a tömeg és néhány kellemes órát töltött el azon a helyen. Voltak akik napoztak, voltak azok beszélgettek, voltak akik gombáztak, de a fiatalság és a focikedvelő nyugdíjasok egy nagy meccsbe kezdtek, amely igencsak felcsigázta az összejötteknek a figyelmét. Miután szívtunk a jó tiszta levegőből, tovább indultunk. Még néhányszor megálltunk egy-egy ásványvizes forrásnál, ahol megkóstolhattuk a Kárpátoknak a gyógyító vizeit. Végül a Schönborn-, vagyis a régi Rákóczi-kastélynak az épületét csodáltuk meg, miután felemelkedtünk a hegyre. Héder János mondta el ennek a kastélynak a történetét és azt a szerepet, amit betöltött a tulajdonosa Kárpátaljának az életében. Mind a korábbi, mind a későbbi Schönborn grófok, mind Rákóczi idejében. Kicsit fáradtan, de nagyon jó kedvvel, az úton énekelve tértünk haza Ungvárra és Tarnócra. Mintegy 80-an vettünk részt ezen az alkalmon és sokaknak a szívében nagyon jó emlékek maradtak vissza. Az ilyen közösségépítő alkalmak nagyon fontosak egy gyülekezetnek az életében, mert a mai rohanó világban kevés idő jut arra, hogy valóban, egymásra találjunk, egymással beszélgessünk, és jobban megismerjük egymást.