Ungvári Református Egyházközség

Keresztyén ifjúsági táborozás Ráton

2008-07-28 18:57:30 /

Keresztyén ifjúsági tábor Ráton

 

2008. július 21 és 26 között az ungvári, az ungtarnóci a kis- és nagygejőci, valamint a Korláthelmeci gyülekezetek ifjúsága táborozott a Sion Missziós Központban Ráton.

Annak ellenére, hogy négy napon keresztül szinte megállás nélkül esett az eső, nagyon vidám hetet tölthettek el egymással a gyermekek a Prédikátorok 7. könyvének 14. verse szerint: „A jó napokban élj a jóval, a rossz napokban pedig lásd be, hogy ezt is, amazt is az Isten készítette azért, hogy az ember ne találja ki, mi következik.”

Sponták Róbert táborvezető segédlelkész mellett Nagy István gejőci és Héder János ungvári lelkipásztorok tartották a reggeli áhítatokat, az előadásokat, valamint az esti evangelizációkat.  A kiscsoportos beszélgetéseken a nevelők segítettek, hogy a gyermekek jobban megértsék az elhangzottakat. Az 52 gyermek közül 6 ukrán anyanyelvű volt, akiknek a nevelők folyamatosan tolmácsolták az igét, vagy külön foglalkozásokat tartottak. A gyermekek a napi témához kapcsolódva néma jeleneteket játszottak el minden előadás előtt, majd ezeket a sokszor tréfás alakításokat elemezték ki a csoportokban. Szó esett a könyörületességről, az adakozásról, az ajándékozásról, a szolgálat fontosságáról, valamint a lélek gyümölcseiről is.

Példamutató volt mind a 12 nevelő és lelkész hozzáállása a táborozáshoz, ahogyan egymást váltva és kölcsönösen segítve óvták és tanították a gyermekeket. Sokszor önzetlenül virrasztottak késő éjszakákig, vagy keltek kora hajnalban, mindig időben teljesíteni a feladatukat, ápolni a betegeskedőket, vagy csupán fenntartani a tábori rendet. 

Természetesen a rossz időjárás és a gyermekek kifogyhatatlan energiája miatt voltak kisebb nagyobb problematikus helyzetek is, de mindent sikerült keresztyén lelkülettel és megbocsátással elintézni. A gyermekek megtanulhatták, hogy Pál apostol példáját alapul véve ők is megváltozhatnak, ők is kérhetik a magasságos Istent, hogy részeltesse őket is lelki ajándékokban. Aki eddig rossz úton járt, vagy csak nem ismerte fel, hogy nap mint nap Jézus Krisztus ellen hadakozott, akármilyen bűnös is, megállhat és az Úr felé fordulhat, kérve a megbocsátást, a kegyelmet és az áldást saját maga és felebarátja számára is.

A sok szabadidőben volt kézműves foglalkozás, plakátkészítés, igés könyvjelző készítés és számos sportvetélkedő is. Ezekről számos fénykép megtekinthető az ungvári gyülekezet honlapján, a www.reformatus.com.ua/ungvar weboldalon.

Még nem is volt vége a táborhétnek, a gyermekek nagy része már a következő táborhetek után érdeklődött. 15-20 fiatal szerette volna még az idei nyáron megismételni ezt a kellemes együttlétet. Hogy erre lesz-e lehetőségük, azt az egyházmegye lelkészei és vezetői felmérve a további igényeket közösen határozzák majd meg a nyár folyamán.

Istennek legyen hála, hogy a rossz időjárási körülmények ellenére is mindvégig megtartott bennünket jókedvünkben, adott hajlékot a fejünk fölé, adott számunkra finom és változatos ételeket és végül, de nem utolsó sorban adott hosszú útra való lelki táplálékot is.