Ungtarnóci Református Gyülekezet

Körzeti csendesnap Ungtarnócon

2011-03-29 19:53:23 /

Ez esztendőben a hagyományokhoz híven az ungtarnóci református gyülekezet adott helyet a tavaszi körzeti csendesnapnak.Vasárnap délután 2 órakkor kezdődött a program zsoltár énekléssel és dícséretekkel. Héder János ungtarnóci lelkész és egyházkerületi főjegyző köszöntötte a közelből megérkező gyülekezetek tagjait. Érkeztek hívek Ungvárról és Rátról egy- egy busszal.Valamint Botfalvából, Gálocsból, Pallóból, Bátfáról, Minajból, Szürtéről,és más gyülekezetekből is. Az első előadást Héder János lelkész tartotta az Ef.5, 21-33 alapján. A szolgálattevő jellemezte a családot, mint a párkapcsolatot. Bemutatta annak bibliai rendeltetését, valamint azt , hogy a bűneset folytán milyen eroziónak van kitéve a családi párkapcsolat. Bemuttatta azt is, hogy miképen tudja Jézus helyreállítani a tanításával és új alapra helyezni a kapcsolat lényegét. Hogyan tudnak gyógyulni a sebek a melyeket a hazasságban kapunk. Csak egy gyógyszer van a szeretet és a megbocsátás.

Az előadás után Kosztik Gabriella mondta el a „Kegyelem”  című verset

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Második előadásként Szimkovics Tibor  ráti és minai lelkész előadását hallhattuk, amely az 1. Mózes 1 alapján a gyermekáldás nagy ajándékáról és a mai helyzetről szólt. Megindított elgondolkoztatott minket. Bemuttatta, hogy amennyiben nem engedelmeskedik az ember az Isten parancsának, tönkreteszi az életét. A probléma, hogy az ember inkább a kényelmet választja, mint a népének fennmaradását. Az ember önző lett és erre ráfizet.

Aztán az ungtarnóci református asszónykórus szolgált Héder János hangszeres kíséretével. Két új éneket is bemutattak.

Szünet és szeretetvendégség következett. A tarnóciak szépen kitettek magukért ez alkalommal is. Sok finom sütemény és szenvics mellett nagyon sok érdekes beszélgetésre került sor.

A záró előadást Kótyuk Zsolt  szürtei és tiszasalamoni lelkipásztor  tartotta  a 128 zsoltár alapján. A lelkész az igazi boldogság titkát árulta el. A családaink, közösségeink sokszor szenvednek sérülést. Hogyan legyek boldog, ha már tévedtem, vagy elestem az úton. Az egész alkalom feltöltött és gazdag lelki ajándékkal töltötte meg szívünket. Hálasak vagyunk az Istennek az alkalomért és a szép időért.

                                                                                                          Tarnóci

Fotokat az eseményről itt tekinthet meg: