Ungtarnóci Református Gyülekezet

Advent első üzenete

2010-12-07 20:19:12 /

 

 

Advent első üzenete

 

2010. november 28. - Advent 1. vasárnapja

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.

Mt 24,37-44

 

Valakit küld az Isten. Nem akárkit:”Istent az Istenből….Világosságot a Világosságból

Egyszülött Fiát”. Ilyen még nem volt és nem is lesz. A világtörténelem legnagyobb és legünnepélyesebb pillanata következik. Új időszámítás veszi kezdetét:Krisztus előtt és Krisztus után

Hogyan érkezik? Milyen lesz a „stílusa”? Mi abban a tévhitben élünk, hogy a nagyságot  az erő fitogtatásával  lehet csak kimutatni.

És vagyonnal  az értéket, meg  a rangot.

-Új világ köszönt az emberiségre. Az a Messiás jön, aki nem töri ketté a nádszálat,

- a pislákoló gyertyafényt nem oltja ki. Akinek jelszava:”Mikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős……Aki első akar lenni, az mossa meg a másik lábát…..Aki boldog akar lenni, az tanuljon meg előbb sírni..Akit arcul  ütnek jobb oldalt,  tartsa oda a bal oldalát is. Az a Messiás jön, aki bár maga a Logosz,az Ős-zseni, mégis balgának, esztelennek teteti magát, és akkor boldog, ha titkait a kicsiknek mondja el, mert azok azonnal megértik. Az ő stílusa: trón helyett az istálló jászola.  Jézus Krisztus nem szupersztár, hanem kicsi, tehetetlen magzat Szűz Mária méhében: a legkiszolgáltatottabb lény a világban.

És hogyan válaszolok minderre én? Felriadva az éjjeli őr szerepét vállaló Édesanyámra, a liturgiára: Ébredej fel. mély álmodból, te rabszolga! Megszabadulsz rabságodból  Rohanj eléje.Segíts Józsefnek és Máriának. Most ne a boltokba, óriás áruházakba szaladj éjjel-nappal, hanem  hajolj le a hajléktalanokhoz…Szállást keres a Szentcsalád….Egyedül csak te, meg én segíthetünk az Istennek. Mert most mi vagyunk az Isten-hordozók