Jézus Krisztusnak, az eljövendő prófétának látjuk meg az igazi arcát. A felolvasott próféciában és abban, ahogy Jézus Krisztus mindezt végrehajtja. A két kép megfelel egymásnak.

Kedves testvéreim! Amikor a keresztyénségről beszélünk, akkor két kép szokott általában előjönni Jézus Krisztusról.  

Az egyik kép az arról szól, hogy az Isten haragvó isten, aki mindent szétmorzsol és széttapos, senki sem állhat őelőtte. Aki ilyen képet fest az Istenről, annak a teológiája, vagyis az istenről szól tanítása az törvénykező lesz! Ezt azzal a szóval szokták jellemezni, hogy legalizmus. Magyarán, ezeknek az embereknek a lelkében igazából nem annyira a Krisztusnak a lelkülete, vagy a szeretete jelenik meg, vagy a megbocsátás, hanem ezeknek a lelkében inkább egy paragrafus van, amely mindig megtalálja azt az okot, hogy mi a hibája a másik embernek, mi a hibája a keresztyénnek. És az lesz a legnagyobb problémája ennek a legalista gondolkozásnak, hogy felteheti magának a kérdést: hogy, Ki az, aki egyáltalán üdvösségre juthat? Ki az, aki egyáltalán bele mer menni, hogy megpróbálja azt, hogy Ő Istennek tetszedjen? Ezt a legalizmust képviseli a Szentírásban a farizeusi gondolkozás és a törvénykezőknek a gondolkodása. Hibás ez a gondolkozás, mert senki nem kap annyi kritikát a Bibliában, mint éppen ezek a paragrafus emberek, a farizeusok és az írástudók.

A másik kép, az az a kép, amikor Jézus Krisztust, mint kegyelmes istent látjuk. Azt az Istent, akiről az ige azt mondja, hogy a megrepedezett nádszálat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki! És inkább ez a kép az, ami jellemző lesz Jézus Krisztus tanítására, és a Bibliának az üzenetére. Mindig túlzásokba lehet esni. Nem jelenti azt, hogy nem lehet hibás egyik vagy a másik. Aki megáll a törvénykezésnél, az azt a hibát követi el, hogy elfelejti, hogy nem törvény által üdvözül az ember. A törvény csak megmutatja az ember hibáját és kárhoztatja az embert, folyamatosan vádolja. S aki ebbe a hibába esik, az mindig keresi, hogy hol lehet belekötnie, bele piszkálnia a másik embernek az életébe.  Az folyamatosan ítélkezik a másik ember felett. Aki szélsőségbe esik a másik oldalon, és megfeledkezik arról, hogy az Isten bizony egyszer elhozza az ítéletnek a napját is az pedig abba a hibába eshet, hogy nekem mindent szabad. Én bármit megtehetek, mert az Istennek az a foglalkozása, hogy Ő megbocsásson.

Kedves testvéreim! Miről beszél ma az ige?

Először is arról beszél, hogy ha meg akarunk állni, az Isten színe előtt, és az utolsó ítéletben valóban nem akarunk elpusztulni, akkor fontos, hogy meglássuk az Istennek mégis az Ő kegyelmes orcáját. És harcoljunk a bűn ellen. Azt mondja az ige, és erre tanít például egyházunk hitvallása, hogy nincs meg bennem a jó! Es egész életemben harcban fogok állni a bűnnel szemben, amely kísért engemet, amely ott van, de a megváltást mégis Jézus Krisztus által nyerem el.

A múlt héten volt egy igehirdetésünk Jerikóról, ahogy az Isten népe megközelíti ezt a várost, és körbe-körbe járja hat napon át és a 7. napon pedig hétszer járja körbe és ez a kegyelmi idő az, mondtuk, mert a jerikóiak kapnak egy lehetőséget, arra hogy kinyissák a várost és beengedjék a zsidókat és ne álljanak ellent!

Az ember ugyanúgy, a hétköznapokban, amikor magában bízik, felépíti a maga falait és ez által védi magát mindentől. Az Istentől is! Kifogásokkal: nincs időm az Istenre, nincs időm istentiszteletre menni, nincs időm imádságra, és nincs időm a kegyes cselekedetekre – védi magát. De Isten körbe-körbe járja. A megbocsátó Isten körbe-körbe járja a mi életünket, körbe-körbe járja városunkat, gyülekezetünket, országunkat.

De ott van a menetben nemcsak az Isten trónusát jelképező szövetségi láda, amely Isten jelenlétét jelenti, hanem ott van a hét trombitás is, a hét pap, s amikor megszólal a trombita, akkor majd leomlanak a falak és kudarca lesz ennek a nagy városnak.

Igen, ebben a dimenzióban kell látni nekünk is Krisztus két arcát, ma. Látni kell a kegyelem arcát, amivel hozzánk fordul, és számolni egyszer, hogy miként a Jelenések könyvében le van írva, az angyal egyszer megfújja majd a trombitákat és oda kellesz eléje állni! És csak az marad meg, aki Istennél kegyelmet talál. Nem az, aki próbálkozott megtartani a törvényeket. Nem az, aki magában bízott, hanem az, akit Isten nem tört el, mint egy repedezett nádszálat, és nem oltott el, bár pislogó gyertyabél volt, hanem kegyelmet talált az Isten előtt.

Csak ez az egyedüli megoldás van szeretett testvéreim. Erről a Krisztusról beszélnek nekünk a próféciák és ez teljesedik be az Újszövetség idejében. Ézsaiás próféta megszólal mintegy 500-600 esztendővel Jézus Krisztus születése előtt és annak a népnek, amely fogságba kerül, érdekes, hogy akkor jut eszébe mindenkinek a próféta szava, amikor már baj van, nekik is akkor jutott eszükbe, amikor ott voltak a babiloni fogságban. És akkor majd eszükbe jutott az, hogy Isten erős Isten, és az volt a legnagyobb baj, hogy a következő generáció elfelejtette, hogy ki ez az erős Isten. Mert kihozta Egyiptomból őket, mert táplálta a pusztában, megnyitotta a Vörös-tengert, megnyitotta a Jordánt, földet adott és addig volt áldás rajtuk, ameddig el nem felejtették azt, hogy erős az Istenük.

Szeretett testvéreim! Addig van rajtunk áldás, ameddig el nem felejtjük azt, hogy erős az Isten! Ameddig el nem felejtetjük szeretett testvéreim a gyermekeinkkel, hogy erős az Isten. Ameddig gondoskodunk, hogy ne csak mi, hanem ők is megismerjék ezt a kegyelmes Istent és keressék az Ő orcáját.

Az elmúlt héten az ötödik zsoltárt is olvastuk, és úgy kezdődik, hogy azzal kezdi a zsoltáros a napját, hogy eljön korán reggel az isten színe elé, és azt mondja hogy:

Nézzed Uram! Én is nyomorult vagyok, de én legalább itt vagyok! Én legalább jöttem kérni a te segítségedet és számítok arra, hogy velem vagy! Ha oda sem jövünk az Isten színe elé, akkor mire számítunk?

Elfelejtette az Isten népe Istent, a következő generációk már nem ismerték anyanyelvüket, nem ismerték a Szentírást és jött a bűnbe esés. Jött a katasztrófa. Mindig amikor elfelejtjük az Isten törvényeit, akkor önmarcangoló és önpusztító életmódot kezd el élni az Isten népe. S ott a babiloni fogságban, Isten megint megszólítja ezeket, akik sok mindent elrontottak és azt mondták:

Van sansz! És mi ez a sansz? Az a sansz, lehetőség, hogy mindennek ellenére Isten elküldi a megváltót, akinek ilyen kegyelmes arculatát látjuk az igében. Sokszor elmondja ezt az ige. Elmondja Mózes, elmondja Bálám, azt mondja: Látom, nem most látom, nem közel, de ímé csillag származik Jákóbból és az uralom az Ő vállán lesz!

S megszületik valóban az, akiről beszélt Ézsaiás. Csodálatos ének ez a 42-es résznek az első néhány verse és a többiek, úgy hívják ezt a teológusok, hogy: Ebed Jahve ének, vagyis az Úr szolgájának, az Úr szolgájáról szóló ének, amely a jövendő próféciát mondja el. Milyen lesz Istennek a küldötte, hogyan jön ebbe a világba? Ímé én támogatom, ímé nekem tetszik! Amikor Jézus Krisztust majd megkeresztelik, megkeresztelkedik, ugye feljön a vízből, a lélek száll rá és mit hallunk? Mennyei szózatot: Ez az én fiam, akiben gyönyörködik az én lelkem! Ímé beteljesedik a prófécia!

És milyen szeretett testvéreim ez a fiú még? Azt mondja: Lelkemet adom Ő belé! Leszáll a Lélek rá! Nem kiált, és nem lármázik és nem hallatja szavát az utcán! Nem az, aki szétcsap mindenkit és összerombol! Nem ítélgetni jön a másikat! Nem az, aki nem vállal közösséget az Isten népével! Nem úrvacsorázik, nem fog vele kezet, nem beszél vele, mert az egy pogány! Nem! Ő eljön alázatosan, szelíden! És milyen érdekes, hogy Jánosnál azt olvassuk, hogy akik az Úr gyermekei, azok Őt követik. Erre tanít meg bennünket is az ige: Ő eljön szelíden! Nem átkozódni jön, nem azért jön szeretett testvéreim, hogy tönkre tegze a népet! Nem karddal jön most még, hanem alázatosan, szamárháton. Jön! Jön, hogy ne lármázzon, és ne átkozódjon, hanem imádkozzon. Ha kell, a népért, ha kell a kereszten, ha kell, miérettünk.

És milyen ez az eljövendő Messiás? Előre elmondja Ézsaiás, mintegy 500 év távlatából, hogy milyen lesz. El fogja mondani, hogy a pislákoló gyertyabelet el nem oltja, és a megrepedezett nádszálat össze nem töri!

Vajon mit mond ezzel a jelképpel? Megrepedezett nádszál! Szeretett testvéreim a mi életünk egy ilyen megrepedezett nádszál! Nincs egy igaz sem! Nincs, aki jót cselekedjen egy sem! Rólunk szól ez a példázat! Amikor Rómában, vagy más népeknél, abban az időben valakit halálra ítéltek, akkor vették a nádszálat és kettétörték. Ez annak volt a jele, hogy ez az ember halálnak fia. Ugye, ez volt a szokás. Jézus az milyen? Ő nem töri el a megrepedezett nádszálat!

Ez nagy tanítás a mai legalistáknak! Azoknak, akiknek valóban a lelkében egy paragrafus van, hogy vigyázzatok, mert nem nektek adja az Isten ezt a lehetőséget, hanem az Övé a bosszúállás és az ítélet!

Olvasunk a konkoly és a búza példázatáról. Az Isten fiai a jót vetik, de jön a gonosz és beveti konkollyal. Nem azt jelenti, hogy nem szabad meglátnunk a konkolyt és a búzát! De az ige figyelmeztet, hogy majd a gazda, majd az aratás idején, majd akkor fogja elválasztani és megégetni tűzzel azt, ami nem jó!

De addig mit látunk? Mit kell, hogy meglássunk? Azt, hogy az Isten sanszot ad! Ott vannak ezek a repedések.

Szeretett testvéreim, hogyha megnézzük az emberi életeket. Akár fizikailag, akár lelkileg milyen sokszor előjönnek a repedések! Valaki megsérül egy szülésnél és utána egész életen át nyomorék lesz! Egy repedés az életében, ami majd tönkre teszi, kérem szépen őt és úgy tűnik, használhatatlan az élete. És nézzétek meg, ha ma elővennénk azokat az embereket, akik szociálisan problémásak a mai társadalomban, akkor kiderülne, hogy az ő életükben is van valamilyen törés. Vagy nem úgy nevelték a szülők, vagy nem kapott elég szeretetet! Vagy durván bántalmazták, vagy megalázták, vagy tönkretették már gyermekkorban az ő életét. Vagy mindent megengedtek, mindent megadtak, és soha nem tanították meg a felelősségre. És arra, hogy valóban, neki valamit meg kell tenni ebben az életben. Valami kötelessége is van ebben az életben.

Aztán növekszik a gyermek, és növekszenek ezek a rések is! A legtöbb pszihológus azt mondja, hogy bizony nagyon sokszor kihatnak, már a gyermekkoruknak az élményei a mi jövőnkre. Arra, hogy hogy tudunk egy-egy helyzetben viselkedni. És valóban ez így van!

Aztán jön a kamaszkor. Az emberi butaság, az emberi kíváncsiság sokszor ráviszi az embert, hogy olyan dolgokat csinál, amire nem büszke egész életen át és tönkre teheti az életét. És megint jön a törés az életben!

Aztán az első szerelem, az első csalódás. Az első elutasítás, az első fájdalom és még egy törés az életben. És már nincs bizalom. Már nincs a másikra való úgy tekintés, hogy én valóban szeretni tudom a másikat. És a házasságban sokszor ezek az apró repedések, a bizalmatlanság, az igaznak az elhallgatása, vagy nem megmondása, vagy megcsalása a másiknak hozza magával mit? Azt a repedést, amely nagyon sokszor árvákká teszi az embereket, gyermekeket. És tönkreteszi az embernek az életét. Egyszer-kétszer és egész életen át az ember egy kicsit úgy érzi, hogy valamit elrontottam.

Tudjátok, hogy milyen nehéz prófétai helyzetben van a mai egyház? Bármihez nyúljon ma, bármilyen erkölcsi elvet mondjon ki, amit a Biblia jónak és szépnek lát, bizonyára olyan sebeket érint meg a hallgatóság életében, amelyek nagyon-nagyon fájdalmasan érintik.

És lehet elítélni. Lehet felvenni a vaskalaposságnak szeretett testvéreim a módját, és ítélkezni.

De Jézus Krisztusról azt halljuk, a Messiásról azt halljuk, hogy Ő a megrepedezett nádszálat nem fogja eltörni. És azt halljuk, hogy a pislogó gyertyabelet nem fogja eloltani. Azt a gyenge kis hitet, ami ott van az ember szívében. Amit újra és újra az Isten táplál.

Táplál egy magtanított imádság által, amikor édesanya megtanít imádkozni. Táplál egy hittanóra által, egy konfirmációs alkalom által. Ó, nem azt jelenti, hogy valaki készen van a Mennyországra. Nem! Táplál, amikor valaki odaáll az Úr színe elé és kéri az áldást a házasságára. Táplál, amikor halljuk az igét alkalmas és alkalmatlan időben. Táplál, amikor néha jól esik az igét hallani, mert megerősít és akkor is táplál, amikor néha úgy érzem, hogy nagyon fáj. Akkor is lássuk meg az Istennek az arcát, aki nem az az Isten, aki elutasít, hanem az az Isten, aki magához hív. Aki nem oltja el azt a pislogó gyertyabelet! Aki az igét adja a szívbe.

Azt mondja az ige: Nem tudjátok, hogy az én igém sötétségben szövétnek? Jézus maga az ige! Maga a világosság! Ő nem eloltani akarja a mi hitünket. S gondolkozzunk el azon, hogy a mi életünkkel, magatartásunkkal, Istennek nem tetszeni akarásunkkal, de mégis azzal, hogy azt, mondjuk, hogy keresztyének vagyunk, de mégsem úgy élünk, ahogy kell, hányszor mi vagyunk, aki kioltjuk a másikban a hitet, a reményt!

Kioltjuk azzal, hogy mégis az ítélkezés oldalára állunk és azt mondjuk, hogy téged már az anyaföld se fog megjavítani és te ilyen vagy, vagy olyan vagy! Bizony ezt halljuk nagyon sokszor. És ilyenkor elfelejtkezünk valamiről. Nagyon sokszor az ember arra gondol, hogy mi az, amit én tudok letenni az Isten asztalára, mi az, amivel én képes vagyok hozzájárulni ahhoz, hogy szebb, jobb legyen az én életem? S csak egy valamiről feledkezünk el, arról, hogy az Isten kegyelméből maradunk meg!

Mindenki az Isten kegyelméből marad meg, s nem a maga lehetőségei által! Nem az által, hogy ő valami szabályokat képes megtartani. Mindnyájan kegyelemből maradunk meg, hit által, és ez nem tőletek van! Isten ajándéka az, hogy senki ne kérkedjék – mondja Pál apostol az Efézusi levélben a második rész nyolcadik versében! Ez a lehetőség! Ez a lehetőség, hogy én pislákoló gyertyabél életemet, hitemet odahozzam Istenhez, hogy Ő megerősítse. Ez a lehetőség, hogy ne összetörtje valaki, vagy valami az én életemet, ami hasonlít ehhez a nádszál pálcához, hanem az Isten megerősítse.

 Szeretett testvéreim! Nagyon érdekes ez az egész üzenet, hiszen az egyik professzorunk, Garaszon Dezső professzor úr, aki hát a múlt esztendőben távozott el a minden élők útján, azt mondta, hogy voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy az Isten azt mondja, hogy ez a pálca, ez az a pálca, amivel írták régen a szentírás szövegét. És hogyha megrepedezett, akkor mit lehetett vele csinálni? Csak kidobni, mert már nem volt alkalmas arra, hogy írjanak vele. És ez a gyertyabél, az a bél, az a világító szövétnek, amit arra használtak, hogy le lehessen írni és támpontot adjon az ember életében.

És az Isten azt mondja, vigyázzatok, nem veszem el azt a lehetőséget az embertől. Adok még kijelentést. Nem töröm el ezt a pálcát, és nem oltom ki a fényt! És ez a fény Isten igéje. Sőt Jézus azt mondja, Én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, utánam jön, abban az Isten világossága van!

Ez a Krisztus hív ma bennünket, ez a Krisztus néz rád, és azt mondja, van lehetőség. Lehet, hogy a végtelen elkeseredettségben jössz az Isten elé, és azt mondod: a te életed már úgy megrepedezett és úgy nem tudod, hogy mi legyen vele, hogy talán megtartani sincs értelme. Az Isten azt mondja, nem! Értelme van! És milyen csodálatosan megmutatkozik Jézusnak ez az arca, amikor olvassuk azt, hogy éppen a világosság ünnepén, amikor az egész Jeruzsálemet lángba borították, és fénybe borították azok a mécsesek, amiket ott begyújtottak és az egész város csodálatos volt. Az egyik szép ünnepre emlékeztek, a templom felszentelésének az ünnepére emlékeztek és ilyenkor mindenki örült.

Ilyenkor különösen vigyázott a templomi őrség. Elfognak egy lányt. Egy lányt, akit házasságtörésen kaptak. A Mózesi törvények szerint az ilyeneket el kellett ítélni. Halálra kellett ítélni! S ezek a katonák megfogják, odahozzák a farizeusokhoz, és azok vitatkoznak rajta, hogy mit is kellene csinálni ezzel a lánnyal. És itt van egy nagyon jó lehetőség! Odahozzuk Jézushoz, aki éppen kellemetlenkedik és nagyon nagy autoritással rendelkezik, tekintélye van. Menjünk hozzá! Kérdezzük meg, hogy mit fog Ő mondani. Ha azt mondja, hogy nem kell elítélni, akkor megvan a vád ellene, ki tudjuk csinálni, mert nem tartja meg a Mózesi törvényt. Ha pedig kérem szépen elítéli, akkor azt fogjuk mondani, hát látjátok, ez nem az a Messiás, aki nem nyitja meg a száját, aki nem töri el a megrepedezett nádszálat, ez nem az a Messiás, aki nem oltja ki a pislogó gyertyabelet! Jönnek hozzá! Döntsd el Jézus, mit kell csinálnunk! Ezt mondja Mózes!

Hát a zsidóknak voltak más szabályai is, és a Misnában le volt írva, hogy legalább három megoldási lehetőség volt. Az első: kövezzük meg! A másik: fojtsuk meg! A harmadik: szúrjuk le egy karddal! Na Jézus! Válassz! Te melyiket választod?

S Jézus rájuk néz, ezekre a paragrafus lelkű emberekre, akik nem törődnek egy élettel, egy olyan 12-14 éves asszonykáról van szó, abban az időben igyekeztek őket korán férjhez adni. Mennyi esze szokott lenni ugye egy 12 évesnek. Milyen baklövéseket képes elkövetni egy ilyen gyermek! Mondhatnánk ma még 30 éves korában sem nő be az embernek a feje lágya, még mindig tanul, még mindig nem választott életstílust, még mindig próbálja az utakat, ugye? És az a kislány beleesik a csapdába.

S Jézus elkezd valamit írni a földbe, a homokba. Vajon mit ír? Érdekes, hogy a görög szövegben, a görög nyelvben az írni az a graffé igét használja grafológia, ugye benne van az, hogy írni. Geográfia, ez azt jelenti, hogy a föld felszínének a leírása. És mégsem ezt a szót használja a görög, hanem egy másik szót, azt, a szót, hogy katagrafé, ami azt jelenti, hogy felírni valamit ellenük. Jézus ellenük kezd valamit felírni. És odafordul, mikor már nyaggatják, hogy csinálj már valamit, és azt mondja: Az, aki nem vétkes közületek, az vesse az első követ! Aki nem vétkes közületek! Tudjuk, hogy Jézus mércéje szerint nem csak az a vétkes, akit megfogtak, hanem aki gondol is ilyen dolgokra, ugye? Hogyha egy szexológust kérdeznénk meg, ő elmondaná, hogy az emberi életben, lélekben nagyon sokszor előjönnek ezek a fantáziák és hát kérem szépen mindenkit meg lehetne ítélni akár ebben a kérdésben is!

S miközben ott állnak és hallják Jézus válaszát, mindenki magába tekint. S talán eszébe jut az embernek, hogy az én életem is egy kicsit megrepedezett nádszál.

Nincs senki igaz sem. Nincs, aki jót cselekedjék egy sem. – mondja Pál apostol. Helyre teszi az embert. És a legidősebbek fordulnak meg először, akik tudják az életnek a sava-borsát, ismerik, és azok mennek ki, a legbölcsebbek fordulnak meg, s utána mindenki kimegy.

Ó ember, nézz magadra, kicsoda maradhatna meg, hogyha magában bízna. Az embernek lehetetlen, mondja az egyik példázatában szeretett testvéreim Jézus. Kicsoda üdvözülhet hát? Az embernek lehetetlen, de Istennek semmi sem lehetetlen!

S ott marad ez az asszonyka és ott marad Jézus Krisztus. Ágoston egyházatya, aki az első keresztény időszakban ír egy magyarázatot erről az evangéliumról, elmondja, hogy ott marad a mizeri, a jelentéktelen bűnös, a senki és ott marad egy másik, aki a mizeri kordosz, vagyis az, aki az Isten szeretetével bír a jelentéktelen, bűnös ember irányában.

Ez a Krisztusi kép jelenik meg ebben a próféciában és ez a Krisztusi kép teljesedik be ebben a találkozásban. Jézus mindenkit ismer, minden egyes emberhez odahajol, sok vakot meggyógyított Jézus, s mindegyiket másképpen. Sok emberi élettel találkozott, de Ő mindegyiket ismerte. S mindenhol a mizeri, a jelentéktelen nyomorult találkozik azzal a mizeri kordosz-al, vagyis az iránta való szívbéli szeretettel közeledik és megbocsát neki. Menj el, hogyha nincs, aki vádoljon én sem vádollak téged!

De mit csinál Isten a bűnnel? Isten a bűnt az Ő fiának vállára teszi le. Nem múlik el csak úgy a bűn. Hanem valakinek meg kell fizetni érte! Jézus Krisztus az, aki magára vállalja és nem azt mondja ennek a lánynak, ennek az asszonynak, hogy legyél csak liberális és csinálj azt, amit akarsz! Csináld úgy, ahogy akarod! Hanem azt mondja, hogy menjél, és többé ne cselekedjél bűnt, ne tartsd meg ezt az utat, hanem kerüld ezt az utat! Harcolj ez ellen az út ellen! Sohasem mondja azt Jézus Krisztus, hogy maradjatok ott, ahol vagytok, hanem azt mondja, hogy harcoljatok ellene.

De ha körbenéztek, ha látjátok az emberi nyomorúságot, akkor a legnagyobb dolog, amit tehettek, nem az, hogy a paragrafus lelkűséggel megtaláljátok a saját hibátokat a másikban, hanem az, hogy el tudjátok mondani annak a másik embernek, hogy Jézusnak ilyen orcája van. Hogy Ő nem töri meg a megrepedezett nádat és a gyertyabelet nem oltja ki. Hogy nála van a kegyelem. Én is koldusként nála nyertem a kegyelmet. Én is koldusként tőle kaptam valamit.

Szeretett testvéreim! Sokszor az orvosokat meg szokták ítélni, és azt szokták mondani, hogy olyanok, hogy az emberben, a páciensben nem az embert látják, hanem egy orvosi esetet. Egy érdekes vakbélgyulladást, vagy egy érdekes betegség esetet. Azt mondta egy öreg orvos, hogy hát nem így kellene ennek lenni!

Maga Hippokratész is, aki még nem volt keresztény, de mégis keresztényebben tudott gondolkodni némely mostani keresztény orvostól, például azt mondta, hogy aki meg akarja magát mérgezni, annak ne adjál mérget! Vagy ne segíts abban, hogy a magzatot valaki elhajtsa! Vagy azt mondta, hogy kérem szépen, ne csak a testet gyógyítsd, hanem a lelket is. S ilyen lelkületű orvos egyszer azt mondta, hogy gyógyítani csak ritkán tudunk. Talán elvenni a fájdalmat kicsit gyakrabban. De vigasztalni, azt mindegyik ember megteheti.

Erről szól szeretett testvéreim a keresztyén embernek az élete. Hogy elmondja a világnak azt, hogy van valaki! Mert erre a fényre, erre a vigasztalásra várnak a szigetek. S amikor még Ézsaiás mondja el, akkor gondol a Földközi-tengerben lévő szigetekre, a népekre akik ott laknak, és Molnár Mária, az első nagy magyar misszionárius amikor hallja ezeket az igéket, akkor ez lesz az életének a vezérigéje, hogy engem várnak a szigetek! És elmegy Pituli szigetére, a Fülöp-szigetek egyik szigetére és ott kezdi el építeni az egyházat és feláldozza az életét, mert a Japánok majd az egyik cirkálóról, mint idegen kémet, mint idegen nyelvű embert belelövik majd a tengerbe. S ebben a faluban még ma is szól a harang és azok az emberek tudják, hogy valóban Isten kegyelme elment hozzájuk és még mindig magyar református harang hívogatja az embereket az istentiszteletre. Mert éppen ott gyógyul meg a megrepedezett nádszál az Isten színe előtt, és ott nyújt az Isten reménységet az embernek.

S hogy lehet mindez a miénk? Úgy, hogy valaki felvállalja. Mert nem csak azt mondja el az ige, Ézsaiás prófétánál, hogy milyen lesz az Úr Krisztus Jézus, hanem azt is elmondja, hogyan teszi rendbe a megrepedezett szárú embernek az életét. Hogyan vállalja fel helyette a bűnnek a büntetését.

Egy másik énekben, az Isten szolgájáról Ebed Jahve-ról írott énekében Ézsaiás próféta így szól erről a lehetőségről, ezt olvassuk: Felnőtt, mint egy vesszőszál ő előtte, és mint gyökér a száraz földből. Nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kívánatos. Utált és az emberektől elhagyatott volt. Fájdalmak férfija, és betegségek ismerője. Mint aki elől orcánkat elrejtjük, utált volt és nem gondoltunk vele. Pedig betegségeinket Ő viselte. És fájdalmainkat hordozá. És mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől. És Ő megsebesítetett bűneinkért. Megróttatott a mi vétkeinkért. Békességünknek büntetése rajta van és az Ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk. Ki-ki az ő utára tértünk, de az Úr mindnyájunk vétkét őreá vetette. Mindnyájan eltévelyedtünk! Mindnyájan a gonoszok útjára léptünk, de Isten mindnyájunk vétkét őreá vetette.

Adja az Isten, hogy ez legyen a mi vigasztalásunk. Ez legyen a mi reménységünk, szeretett testvéreim, ilyen az Úr Jézus Krisztus, ímé ilyen az én szolgám. Vajon meg tudjuk-e látni ma hálával azt, hogy az Ő sebeiben gyógyulunk meg? Tudjuk-e látni Őt, a megszenvedőt, a megöltet, aki a keresztre van szegezve, tudjuk-e látni a töviskoronát a fején, a szegeket a kezében? És tudjuk-e látni, hogy az a mi helyünk lett volna? Így ad az Isten kegyelmet még ma. Ha az Ő igéjét halljátok, meg ne keményítsétek azért a ti szíveteket! Ne mondjatok le a reménységről! Ne mondjátok azt, hogy az életem már semmit sem ér, mert már csak megtörésre méltó, hanem legyen ez a mi békességünk, legyen ez a mi erőnk. Így jöhetünk hozzá, hogy Ő megerősítsen. Így jöhetünk,hogy megújítsa a mi életünket. Így jöhetünk, hogy nekünk is mondja: Én sem vádollak téged! Menj el és ne vétkezzél!

Menj el és kövesd az én nyomdokaimat! Menj el és legyél áldás! Menj el és mond el, azoknak, akiknek szükségük van a vigasztalásra. Menj, és ne pletykáld a másikat, hanem imádkozz érte! Menj és könyörögj azért, hogy az Úr adjon neki erőt és bölcsességet, hogy a bukdácsoló útján megtalálja a célt. Menj el, mert a szigetek várnak! Azok az elszigetelt életek, amelyek bezárkóznak, elzárkóznak ettől a világtól. Várnak a nyomorultak, az elcsüggedtek, az egyszerű ember.

Adja az Isten, hogy így legyen előttünk Jézus Krisztusnak ez a kegyelmes orcája, s ne mondjuk azt, hogy egyedül vagyunk! Ne mondjuk azt, hogy el vagyunk hagyva! Ne mondjuk azt, hogy nekünk már nem segíthet senki, mert ami nekünk lehetetlen, Jézus Krisztusnak lehetséges! Ő meglátja a zákeusokat, meglátja a mátékat, meghallja a bartimeusokat, s meghall téged is!

Adja az Isten, hogy ma lásd meg ezt a kegyelmes orcáját, hogy amikor eljön az Úr ítélni, akkor ne kelljen félned, hanem békességes nyugalommal elmondhasd te is, hogy az én bűnömnek büntetése rajta van. Senki se vádolhatja többé az Isten gyermekeit, mert Ő az aki megfizetett. Ezért semmi sem választhat el többé bennünket az Ő szeretetétől! Sem jövendő, sem múlandó, sem élet, sem halál, sem semmilyen más teremtmény!

Adja az Isten, hogy ezt megértsük és ezzel a vigasztalással tudjunk élni és amikor Krisztus elé állunk, akkor letenni a mi életünket, lelkünket, az Ő kezébe!

Jertek, ezért imádkozzunk!

Mindenható Urunk! Kegyelmes Istenünk! Hálát adunk neked azért, hogy még tart a kegyelem. Azért, hogy még nem vetettél el bennünket a te orcád elől, hogy még van szavad. Az volna az ítélet, ha Te már nem szólnál hozzánk!

Urunk! Vigasztalj meg bennünket! Adjad, hogy ebben a világban, ahol annyi sok zaj van, adjad, hogy meg tudjuk hallani naponként a Te üzenetedet!

Köszönjük a vigasztalást! Köszönjük az erőt, amivel naponként megáldasz! Az áldásokat, amikor leteszed az asztalunkra a kenyeret. Amikor békességet és erőt adsz! Úgy is leteszed Uram, hogy sokszor nem adunk hálát érte, nem vesszük észre.

Köszönjük, hogy ma itt lehetünk! Köszönjük, hogy ma megépíted a mi összetört csontjainkat. Ma megerősítsz bennünket a hitben, ma lángra lobbanhat a mi hitünk Urunk! S láthatjuk a Te kegyelmes orcádat, s érezhetjük, hogy jöhet hozzád a te gyermeked! Megvallhatja az ő bűneit, s kérhet tőled mindazt, ami az élethez kell!

Áldj meg bennünket Urunk! Erősíts meg bennünket! Vigasztalj, hogyha gyász vesz körül. Vigasztalj, hogyha veszteségek idejét éljük! Légy velünk Uram, amikor sebeket hordozunk, amikor szükségünk van Urunk a te vigasztalásodra. Erősíts meg bennünket és adjad, hogy hálával dicsérhessünk téged naponként! Adjad a te áldásodat a mi életutunkra, a mi kezünknek munkájára, s maradj velünk minden időben.

Krisztusért kérünk, hallgass meg minket! Ámen!

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is! A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek; és ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts minket meg a gonosztól; mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.

Mindezek után az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni a szíveinket és gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.