.
Szeretethíd 2010 Beregsom községben
A beregsomi református gyülekezet is bekapcsolódott a 2010-es Szeretethíd programba. Május 22-én, a Kárpát-medencei református alkotmányozó zsinat megalakulásának évfordulóján, sok más (határokon innen és túl élő) magyar református testvérrel együtt megmozdult a gyülekezet, hogy tetteivel emlékeztessen az egységre, és hidat építsen a szeretet cselekedeteivel a falu lakói között.
Reggel nyolckor gyülekeztek az épülő parókiánál idősek és fiatalok, hogy közös áhítattal készüljenek a feladatokra. Dancs Róbert lelkipásztor az 1Ján 3,18 alapján arról beszélt, hogy a szeretet cselekedeteit Kárpátalja, s benne a somi gyülekezet is több alkalommal megtapasztalta már a nyugati keresztyének részéről. Hála az Úrnak, hogy mi is gyakorolhattuk már a szeretetet tettekben, amikor árvíz, cunami, vagy földrengések sújtotta területek lakóinak juttathattuk el adományainkat. Ám sokszor könnyebb a távol lévőket szeretni, mint azokat, akik a közelünkben élnek, de meg kell tanulnunk a saját szomszédunk, a saját egyháztagjaink, a saját falunk lakói felé is szolgálni, így lesz szeretetünk valóságos, nem csupán szélbe kiáltott szó. Ezért jött létre ez a nap is.
A tiszteletes úr szolgálata után Ködöböcz Levente, a falu polgármestere, s egyben a Szeretethíd program somi védnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Beszédében elmondta, hogy ez az összefogás példaértékű, manapság nagyon kevés az önzetlen; másokért, a közösségért tenni akaró ember. Pedig munka van bőven, és épülni, haladni csak közösen lehet.
Birta Zoltán a beregszászi cserkészek nevében köszöntötte a résztvevőket. Cserkésztársaival igazán hasznos segítséget jelentettek a somi gyülekezet számára. Nagyon örültünk, hogy a tiszteletes úr meghívta őket, mert ezáltal is átérezhettük, nem vagyunk egyedül (a munkában sem), s így egy kicsit megismerhettük egymás életét, szolgálatát.
Reméljük, jövőre még többen összefoghatunk, és tehetünk azért, hogy valamiképpen közvetítsük Isten jóságát, szeretetét a körülöttünk élők számára.