Isten kegyelméből idén a 20. alkalommal készülhetett el a Vakációs Bibliahét programja. Ezt látnod kell! Valóban meg kell látni, hogy hogyan segített az Isten 20 éven keresztül megmaradni, minden évben új programot írni, embereket bevonni, évről évre több és több csillogó szemű gyermeket látni. Szentlelke gyarapította a gyermekek számát évről évre 5 országban 1000-ről 52 000-re a 4 csoportot 720 csoportra. Itt, Ráton idén 45 gyermek látogatott el hozzánk, és csatlakozott a programhoz. Idei programunkban Elizeus próféta élete áll középpontban. “Ezt látnod kell!”. Látnod kell, hogy a hatalmas Isten mi mindent tud cselekedni – ez a háttérben meghúzódó gondolat.
Jó látni és olvasni a Szentírásban, hogy mennyi csoda történt Elizeus próféta idejében. Jó lenne meglátni és megláttattni a gyerekekkel azt, hogy a mi életünkben is mennyi csodát tesz. Elizeus egy segítő próféta. Segít a szükségben lévőkön: zsidókon, külföldieken, királyokon. Ebben Jézusra hasonlít, aki azért jött, hogy az embereken segítsen, hogy bennünket megváltson. Idén az diszleteink is a látással kapcsolatosak voltak. A teremben minden dekorációnk a nézést és a jobb látást segítette elő, illetve arra mutatott rá. Első nap annak lehettünk a tanúi, hogy hogyan segített Elizeus próféta egy özvegyasszonynak, aki nagy bajban volt. És megtudtuk azt is, hogy milért jó az, ha sok olajunk van otthon. A második napon bábszínházi hangulatot varázsoltak nekünk a vezetők, így nézhettük végig Naámán, a szír hadvezér gyógyulását a leprából. Sütöttünk süteményt is (majonézzel), horgásztunk, és sokat versenyeztünk egymással, hogy minél több pontot szerezzünk a csapatunknak.
Szerdán A súnémi asszony látogatott el hozzánk, hogy elmondja, hogyan támasztotta fel halott kisfiát Elizeus próféta. Csütörtökön egy igazi titokra derül fény. Elizeus próféta került bajba, mert segítette az izráeli királyt. Ezért az ellenség kész lett volna őt megölni, de Isten Elizeust és szolgáját angyali seregekkel vette védelmébe Dótán városában. Aki az Isten gyermeke, az mind számíthat a mennyei seregek védelmére. Ez óriási kiválsága a hívő embernek. Pénteken, a vakon született megyógyításról hallotunk. A hetünket végig kísérte egy hűséges és hosszantűrő báb, Sasszem Jankó. Az ő és szemüvegasszonyság villámjelenetein keresztül sikerült jobban megértenünk az aznapi bibliai tanítás lényegét.
Köszönettel tartozunk Szimkovics Edina tiszteletes asszonynak, a hét vezetőjének, szervezőjének, illetve szorgos segítőinknek, akik idén mindenből kivették a részüket és nagyon sok mindenben segítségünkre voltak. Köszönjük a történet- és aranyige tanítást Juszkó Edinának, Fábián Anitának, Tóth Bettinának, nagy köszönettel tartozunk Szücs Adriennek, Nagy Gézának, Pátyánik Kamillának illetve Fábián Noéminek és Nagy Bettinának, hogy egész héten velünk voltak és mindenben lehetett rájuk számítani. Idén egy igazán jól együttműködő csapattal sikerült ezt a hetet végigvinni, az Úr áldja meg szolgálatukat és gyarapítsa a közösségünket minél több ilyen készséges, odaadó fiatalokkal.
Galéria: