Ráti Református Egyházközség

Ecclesia semper reformari debet

2011-11-13 21:24:21 / Szimkovics Tibor

 

Október 31. a reformáció emléknapja, hiszen Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes a hagyomány szerint ezen a napon szögezte ki 1517-ben az egyház megújítását szolgáló 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára. Ebből az alkalomból mi is összegyűltünk ünnepelni, emlékezni, Igét hallgatni és Istent dicsérni. A hittanos korosztály kis szolgálattal igyekezett még szebbé tenni az ünnepet. Elhangzott Vargha Gyuláné – Krisztus egyháza c. verse, melyet az idősebbek szavalókórus feldolgozásban adtak elő. Felcsendült a 412. dicséretünk, melynek címe Jöjj, mondjunk hálaszót, majd a 254a. dicséret, az Erős vár a mi Istenünk kezdetű ének, amelyet Luther Márton írt és melynek szövege a 46. zsoltár parafrázisa. (A világ számos országában ma is az „Erős vár a mi Istenünk!” formulával köszöntik egymást az evangélikusok.)

 
Ezt követően a legkisebbek énekeltek el egy mutogatós éneket, melynek címe „Kicsiny kis fényemmel” és amellyel igazán nagy sikert arattak. Isten áldja meg a bizonyságtévő szíveket és szájakat, és indítson minél több embert a Neki való szolgálatra.
Szimkovics Edina
tiszteletes asszony

 Képek a Picasan: