Tizedik alkalommal találkoztak Ungváron a református egyházi énekkarok. Idén április 29-én huszonhat kórus mutatkozott be bizonyítékaként annak, hogy a Kárpátalján élő reformátusok figyelmet fordítanak az egyházi ének- és zenekultúra ápolására és fejlesztésére.
Az első kórustalálkozó Héder János, az Ungvári Református Gyülekezet, egyházkerületi főjegyző) és Ivacskovics József zeneszerző kezdeményezésére jött létre 2000-ben, amikor a Kárpátaljai Református Egyház épp csak visszakapta önállóságát; a gyülekezetek megújulásra vártak – mind az igehirdetés, mind az egyházi ének területén. Ennek egyik lehetőségét ismerték fel a szervezők az egyházi kórusmozgalom elindításában. A tehetséges fiatalokból álló ungvári ifi hamar megalakította saját kórusát, majd egymás után három CD-t is megjelentetett az énekelt dalokkal. Az eredményeket felmutatva, másokat is ösztönözni akartak, találkozni azokkal a reformátusokkal, akik az egyházi éneklést szeretnék népszerűsíteni saját gyülekezeteikben. Az első találkozóra közel tíz kórus jött el, 2011-ben pedig huszonhat. Idén a Nagykaposi Református Gyülekezet Cantabile kamarakórusának bekapcsolódásával nemzetközivé is vált a Kárpátaljai Református Gyülekezetek Kórustalálkozója.
Az énekkarok fellépése nem versenyszerűen történik, együttlétünk egy testvéri közösségről szól, arról, hogy az egyházat nem lehet elképzelni éneklés, énekkultúra nélkül. Mindezek az istendicséretnek fontos elemei, nyilatkozta Héder János, majd hozzátette: az énekkar nemcsak egy-egy szolgálatra alkalomszerűen összegyűlt csapat, hanem egy kisebb gyülekezet is. A főjegyző arról is beszélt, hogy a találkozó a tradicionális egyházi kórusművek mellett teret enged a különböző hangszeres kíséretnek, a népzenének és a hazafias dallamoknak, melyek fontosak a nemzeti lét, hitünk és Istenbe vetett bizalmunk megtartásához.
Idén több új kórus is bemutatkozott az Ungvári Református Templomban, a rendszeresen fellépők pedig új darabokkal bizonyították tudásukat. Szinte minden kórustípus – férfikar, nőikar, vegyeskar, kamarakórus stb. – képviseltette magát, és ami különös figyelmet érdemel, a jelentős számú gyermekkórus, akik az egyház valamennyi megyéjéből érkeztek a találkozóra. A közönség vastapssal jutalmazta a korukat meghazudtolóan bátor fellépőket.
A 2011-es kárpátaljai református kórustalálkozó fellépői voltak: a Credo verséneklő együttes, az ungvári ifjúsági kórus, a beregrákosi gyülekezet énekkara, a Nagydobronyi Református Líceum kórusa, a bátyúi gyülekezet felnőtt, illetve az újbátyúiak gyermekkórusa, az ungtarnóci asszonykórus, a mezőgecsei, a csonkapapi, a hetyeni és zápszonyi gyülekezetek kórusai, a nagygejőci férfikar. Eljött a viski gyülekezet kórusa, az izsnyétei gyermekkórus, a munkácsi vegyeskar, a kisgejőci Gyöngykaláris gyermekkórus, a Nagydobronyi Református Gyülekezet kórusa, az Orosziból érkezett gyermekkórus, a Tivadarfalvi Református Líceum kisegyüttese, a borzsovai, illetve a vári gyermekkórus, Szürte, Szalóka, Borzsova és Vári vegyes kórusai.
A szünetet követően a Liszt Ferenc-emlékév jegyében az Ó, ifjak, leányok kezdetű húsvéti himnuszt, valamint Ha Isten velünk című kánont adta elő a fellépőket összesítő óriáskórus.
A X. énekkartalálkozó képanyagát meg lehet tekinteni az alábbi linken: Még egy beszámoló a világi sajtóból: 2011. április 30-án került megrendezésre a X. Kárpátaljai Református Énekkarok találkozója Ungváron. A kórustalálkozón 22 gyülekezet 26 énekkara vett részt.
Szombat délelőtt 9 órára megtelt az ungvári református templom Kárpátalja különböző településeiről érkező énekkarokkal. A kórustagok életkora széles skálán mozgott, hisz az óvodástól az időskorúig minden korosztály képviselte magát. E kerek, 10. alkalomra nemzetközivé nőtte ki magát a találkozó, hisz Nagykaposról (Szlovákia) is érkezett egy énekkar.
A kórustalálkozó elején Héder János, ungvári református lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd fennálló éneknek elhangzott a 90. zsoltár. A nyitóáhítaton Héder János hirdette az igét a Jelenések könyve 5:1-10 verse alapján. Felhívta a gyülekezet figyelmét, hogy most, alig egy héttel a feltámadás ünnepe után, nagy örömmel magasztalhatjuk Istenünk nevét énekszóval, aki egyszülött fiát küldte el értünk.
Az igehirdetést az énekkarok szolgálata követte. Az első részben énekelt a Credo együttes (Ungvár), az ungvári református ifjúsági kórus, a beregrákosi énekkar, a Nagydobronyi Református Líceum énekkara, az újbátyúi gyermekkórus, a bátyúi-újbátyúi vegyeskar, az ungtarnóci asszonykórus, Mezőgecse, Csonkapapi, Zápszony énekkarai, a nagygejőci férfikar és Nagykapos énekkara. Az első részt követően a kórustalálkozónak otthont adó gyülekezet szeretetvendégségre invitálta az énekkarok tagjait, amely után újult erővel folytatódott a találkozó. A második részt egy közös énekkar kezdte, amely a megjelent kórusok némelyikének összevonásából alakult ki. Az összevont énekkar ajkáról két ének csendült fel, amely hatalmas hanggal töltötte meg a templomot. Ezt követően énekelt Visk, majd Nagydobrony református énekkara, az izsnyétei, munkácsi énekkarok, a Gyöngykaláris (Kisgejőc), az oroszi kórus, a Tivadarfalvi Református Líceum énekkara, Borzsova és Mezővári gyermekkórusai, Szürte, Szalóka énekkarai, Borzsova és Mezővári felnőtt kórusai.
Héder János maratoni istendicséretnek nevezte ezt az alkalmat, hisz délelőtt 9 órától délután 16 óráig tartott az énekkarok szolgálata. A lelkipásztor mindenkinek megköszönte, hogy félretéve a munkát eljött a találkozóra, s hogy a kórusok emlékezzenek erre a napra, emléklapok kerültek átadásra, melyet Ivaskovics Józseftől vehettek át egy szál virág kíséretében.
A kórustalálkozó zárásaként a résztvevők közösen elénekelték a Himnuszt, majd az áldásvételt követően Ivaskovics József és Kovács Sándor megkoszorúzta a templom előtt lévő kopjafát.
"Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen Őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!" (Zsolt 147,1)