Ráti Református Egyházközség

Ungtarnóci kiskörzeti csendesnap

2011-05-01 00:02:46 / Szimkovics Tibor

 

Ez esztendőben a hagyományokhoz híven az ungtarnóci református gyülekezet adott helyet a tavaszi kiskörzeti csendesnapnak.Vasárnap délután 2 órakor kezdődött a program énekléssel és dícséretekkel. Héder János ungtarnóci lelkész és egyházkerületi főjegyző köszöntötte a közelből megérkező gyülekezetek tagjait. Érkeztek hívek Ungvárról és Rátról egy- egy busszal. Valamint Botfalvából, Gálocsból, Pallóból, Bátfáról, Minajból, Szürtéről,és más gyülekezetekből is.

 
Az első előadást Héder János lelkész tartotta az Ef 5,21-33 alapján. A szolgálattevő jellemezte a családot, mint a párkapcsolatot. Bemutatta annak bibliai rendeltetését, valamint azt, hogy a bűneset folytán milyen eroziónak van kitéve a családi párkapcsolat. Bemuttatta azt is, hogy miképen tudja Jézus helyreállítani a tanításával és új alapra helyezni a kapcsolat lényegét. Hogyan tudnak gyógyulni a sebek a melyeket a hazasságban kapunk. Csak egy gyógyszer van a szeretet és a megbocsátás.
Az előadás után Kosztik Gabriella mondta el a „Kegyelem” című verset
 
Második előadásként Szimkovics Tibor ráti és minaji lelkész gondolatait hallhattuk, amely az 1Móz 1,28 alapján a gyermekáldás nagy ajándékáról és a mai helyzetről szólt. Megindított, elgondolkoztatott minket. Bemuttatta, hogy amennyiben nem engedelmeskedik az ember az Isten parancsának, tönkreteszi az életét. A probléma, hogy az ember inkább a kényelmet választja, mint a népének fennmaradását. Az ember önző lett és erre ráfizet.
 
Aztán az ungtarnóci református asszónykórus szolgált Héder János hangszeres kíséretével. Két új éneket is bemutattak.
 
Szünet és szeretetvendégség következett. A tarnóciak szépen kitettek magukért ez alkalommal is. Sok finom sütemény és szenvics mellett nagyon sok érdekes beszélgetésre került sor.
 
A záró előadást Kótyuk Zsolt szürtei és tiszasalamoni lelkipásztor tartotta a 128. zsoltár alapján. A lelkész az igazi boldogság titkát árulta el. A családjaink, közösségeink sokszor szenvednek sérülést. Hogyan legyek boldog, ha már tévedtem, vagy elestem az úton. Az egész alkalom feltöltött és gazdag lelki ajándékkal töltötte meg szívünket. Hálasak vagyunk az Istennek az alkalomért és a szép időért.

Galéria: