Ráti Református Egyházközség

Egyházkerületi Közgyűlés

2011-01-31 00:36:51 / Szimkovics Tibor

2011. január 29-én Beregszászban részt vehettünk az Egyházkerületi Közgyûlésen. Az alkalom ünnepi istentisztelettel kezdõdött, amelyen vendégigehirdetõként Dr. Bölcskei Gusztáv szolgált közöttünk az ApCsel 12,1-19 alapján. Az igehirdetést követõen Héder János egyházkerületi fõjegyzõ köszöntötte a megjelent vendégeket, illetve ismertette a Közgyûlés további menetét.

A választási bizottság nevében Ötvös Károly ismertette a szavazás eredményét, amelyet a közgyûlés elfogadott. Ezek után ünnepélyesen fogadalmat tettek az újonnan megválasztott egyházkerületi, egyházmegyei, illetve zsinati tisztségviselõk.

Az ünnepi istentisztelet után szeretetvendégségre hívogattak bennünket, amely kiváló alkalom az eszmecserére a lelkipásztorok és gondnokok számára. Ezt követõen a fõiskola Esztergom-termében folytattuk közgyûlésünket a püspök úr beszámolójával az elmúlt esztendõrõl. A beszámoló prezentációval egybekötve történt, így komoly betekintést adott az elmúlt év áldozatos munkájába, illetve a közös tehervállalás eredményeibe.

A Közgyûlés utolsó mozzanataként határozat született arról, hogy legközelebb szeptember havának végén találkozunk majd lelkészszentelõ közgyûlés alkalmán. Ez utóbbi annyiban érint bennünket, hogy a gyülekezetben szolgáló lelkipásztor, azaz Szimkovics Tibor is - Deo volente - ezen ünnepi közgyûlésen lesz majd felszentelve. A Közgyûlést imádsággal zártuk, s hazatérhettünk hajlékainkba.

Soli Deo Gloria!

Képgaléria a Tovább gombbal!

Galéria a Picasan!

 

Marton Erzsébet beszámolója

 

Fábián Zoltán fényképei