Ráti Református Egyházközség

Kiskörzeti presbiteri csendesnap Tarnócon

2010-12-05 22:56:35 / Szimkovics Tibor

2010. november 20-án kiskörzeti presbiteri csendesnapra hívott egybe bennünket a Presbiteri Szövetség. Az alkalmat Ung megye egyik legkisebb egyházi közösségében, az Ungtarnóci Egyházközségben tartottuk, ahol rendkívül szívélyesen fogadtak bennünket a gyülekezet tagjai.

Az alkalom az első korinthusi levél köré épült, és Pál tanítása szerint igyekeztünk a magunk egyházi életére vonatkoztatni mindazt, ami problémaként lépett fel már a korinthusiak közösségében is.

A korinthusi levelet három részre bontva hallgathattunk meg egy-egy előadást Héder János egyházkerületi főjegyző, ungvári és ungtarnóci lelkész; Kótyuk Zsolt szürtei és tiszasalamoni lelkész, illetve Szimkovics Tibor ráti és minaji beosztott lelkész tolmácsolásában.

Az alkalom létrehívói, főszervezői Misák Viktor, illetve Gál Albert voltak.

A tartalmas előadások után a testi táplálékról a tarnóci gyülekezet hölgy tagjai gondoskodtak számunkra, s így jóízű beszélgetések és egy jóízű ebéd után térhettünk haza erről az alkalomról.

Soli Deo Gloria!

Galéria a Picasan!