2010. május 13-án gyülekezetünk konfirmandusai - komoly felkészülés és egy vizsga után - fogadalmat tehettek Isten és gyülekezetünk színe előtt a bennük élő hitről. Az idei esztendőben két konfirmadusunk járult az Úr asztalához - Bojza Gábor és Juhász Dóra -, hogy kinyilvánítsák: szüleik egykori ígérete, fogadalma igaz fogadalom volt; a hitben való nevelést az Úr megáldotta, s most személyes hittel, Krisztusi elhívással ők maguk indulnak el a keresztyén élet rögös, s mégis gyönyörű útján.
Az Ige szava a Zsid 12,1-4 alapján szólt a közösséghez, s a lelkipásztor arról beszélt, mennyire fontos, hogy a keresztyén embernek célja legyen. A célnak világosnak, határozottnak kell lennie: maga az üdvösség, a Krisztussal való közösség a célunk! Hogy ezt elérjük, el kell indulnunk, állhatatosan kell futnunk, meg kell maradnunk az úton, vállalva a harcokat is, a lemondásokat is... Együtt kell futnunk, támogatnunk a mellettünk futót, nem egyéni bajnokok kell, hogy legyünk, mindig közösségben kell élnünk, futnunk és harcolnunk. Mennybemenetel ünnepén talán a legfontosabb, amit ki kell mondanunk: Nézz Jézusra! A tanítványok sok élethelyzetben láthatták Jézust: látták gyógyítani, csodát tenni, velük vacsorázni, lábat mosni, megkorbácsoltatni, megfeszíttetni... De mégis, végül egy kép rögzült mindnyájuk szemébe és szívébe: Jézus felemelkedése a Mennybe! Ő végigvitte az Atyától kapott feladatát: életünk harcaiban éppen ezért Reá kell néznünk!
Az igehirdetés után következett a kátékérdésekre való felelés, valamint a fogadalomtétel, s ezek után következtek a köszöntések. Gyülekezetünk gondnoka, Hajdu István intő és bátorító szavakat helyezett a fiatalok szívére, kihangsúlyozva, hogy külön öröme, hogy ezek a fiatalok már most gyakran bekapcsolódnak a gyülekezet szolgáló közösségébe. Egy verses köszöntést hallhattunk Szabó Eszter előadásában, valamint a szülők köszöntését is.
Gyülekezetünk nevében fiataljaink egy-egy emléklapot kaptak, amely emlékezteti majd őket a ma tett fogadalomra, valamint egy Bibliát, amely jó útitársuk lehet a "futásban". Az Úr áldását kérjük az ő életükre, a gyülekezetben való szolgálatukra, és egész családjukra!