Ráti Református Egyházközség

KOEN bemutató Eszenyben

2010-04-29 10:01:15 / Szimkovics Tibor

2010. április 27-én Eszenyben, a Bárka ifjúsági központban gyülekeztek az Ung megyei hitoktatók, hogy megtekinthessék a KOEN Alapítvány által létrehozott Vakációs Bibliahét idei bemutatóját. A kis csapat teljes felszereléssel és igen nagy lelkesedéssel jött közénk, hogy átadhassa nekünk is azt az élményt, amit ők a vajdasági Feketicsen tapasztaltak a szerzők bemutatóján. Vezetőjük Tóth László beregi lelkipásztor volt, illetve a csapat tagja volt még többek között Olasz Tímea, Nigriny-Demeter Adrienn, Vojtku Beatrix, Tihor Melinda, Nagy Zita, Balogh Marianna, Keresztyén Anett. Az idei Vakációs Bibliahét történetei a Szentírás ünnepei köré csoportosulnak, a hét főcíme pedig: „Jertek, ünnepeljünk!”

Ennek a kis csapatnak köszönhetően betekintést kaptunk a Bibliahét mind az öt napjának történetébe, tanításába, énekeibe és játékaiba. A szervezők rengeteg ötletet, módszert, és segédeszközt sorakoztattak fel a jelenlevő hitoktatók számára, hogy mindezekkel növelhessük a bibliai üzenet átadásának hatékonyságát, és ezáltal is segítsük a gyermekek számára az üzenet megértését.
Az összejövetel végén minden hitoktató átvehette a gyülekezete számára a „munka-csomagot”, mely tartalmazta a vezetők kézikönyvét, a kézimunkákat, énekeket és sok egyebet tartalmazó Cd-t, illetve számos más érdekes eszközt.
 
Köszönjük a szervezőknek, hogy eljöttek és segítségünkre voltak a nyári Vakációs Bibliahét előkészítésében, és hálásak vagyunk az eszenyi gyülekezetnek a szeretetteljes fogadtatásért.
Szimkovics Edina
tiszteletes asszony

A Picasan a képanyag:

 

Tömörített formában a szokott helyen (Letöltés/Képek 2010)!