A Pünkösd előtti ember

„Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék. A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére, és elkezdték köszönteni: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte. Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, felöltöztették saját ruhájába, és kivitték, hogy megfeszítsék őt. Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet. Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely, és mirhás bort adtak neki; de ő nem fogadta el. Ekkor keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon. Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.” Mk 15,15-25

Amit az Ige elénk tár, egy hétköznapi reggel. Legalábbis sokaknak az... 

 

A római helytartónak, a katonáknak, a nézelődő tömegnek. Mindenki rutinosan végzi, amihez ért és amivel megbízták. Pilátus kihallgat, egyezkedik, politizál. Próbál kimaradni Jézus ügyéből, de végül nem sikerül. Azért megmossa a kezeit és kiszolgáltatja Jézust, hogy feszítsék meg. Nem az első, de nem is az utolsó halálos rendelet, amelyet kimond. A főpapok, farizeusok végre a célban vannak. Sikerült Jézust elfogniuk, bevádolniuk, és keresztülvinniük – azt is mondhatnánk, hogy kilobbizniuk – Jézus halálos ítéletét. Ők is azt tették, amihez értettek. Ott van a tömeg, akik bár ünnep van, mégis unatkoznak. A megszokott páska-ünnep helyett valami látványosabbat választottak. Egy kivégzést. A saját koruk legnagyobb hírű csodatevőjét, rabbiját, prófétáját viszik kivégezni. Szinte fellelkesülnek Pilátus udvarában, akár a mai semmirekellők egy focimeccsen, és együtt kiáltják: Feszítsd meg! Ott vannak a katonák, a pribékek, a centúrió. Ők is azt teszik, amire kiképezték őket. Kegyetlenek, kérlelhetetlenek. Sőt, gonoszak. Csak az lett volna a dolguk, hogy megostorozzák Jézust, hogy megfenyítsék. De azért eljátszadoztak vele, bíborba öltöztetik, ütlegelik, leköpik. Katonák. Nehéz életük van, kemény parancsnokaik, valahol ki kellett élniük magukat. Az egész történetben egyetlen egy valaki nem hétköznapi. Jézus.
Különös, hogy miközben folynak az események, Jézus nem tiltakozik. Sokan, akik olvassák ezeket a sorokat, szinte ösztönösen felkiáltanának, hogy hagyjátok abba ezt a keserves színjátékot. Ezt a koncepciós pert. Engedjétek el Jézust, hiszen ártatlan! Mindenki tudja. A papok, a tömeg, maga Pilátus is. De Jézus nem kiált. Jézus nem tiltakozik. Tudja, hogy ennek így kell lennie.
A pünkösd előtti embert látjuk. Kegyetlen, hazug, aljas. Semmi különös nincs abban, ahogyan az emberek Jézus körül viselkednek. Semmi különös nincs a tanítványok gyávaságában. Péter tagadásában. Ilyen az ember, aki pünkösd előtt él. Isten Szentlelke nélkül él. Önző, gyáva, gerinctelen. A főpapok módszere, hogy Jézus keresztre feszíttessék, aljas és emberi. Önző, gyáva, gerinctelen. Pilátus politikája olyan, mint akármelyik másik politikusé. Önző, gyáva, gerinctelen. Sokan élnek ma is így. Függetlenül attól, hogy melyik egyházhoz tartoznak, mekkora aranyfeszület lóg a nyakukban. Isten Szentlelke nélkül ilyen az ember. Ha tagadja is, ha szebb képet is szeretne mutatni magáról. Mégis ilyen. Isten Lelke nélkül bármelyikünk odaállhatna Pilátus helyébe, a vádaskodók helyébe, a kiáltozó tömegbe.
Amikor Jézust elviszik a katonák, sok szenvedésben lesz része. Miért élvezi azt az ember, hogy megalázhat egy másikat; miért esik olyan jól ezeknek a bakáknak, hogy Jézust leköpjék? Miért ilyen kegyetlen az ember? A válasz roppant egyszerű: mert Pünkösd előtt él. Mert Isten nélkül él. Mert bűnben él. Sokan elájultak akkor, amikor bemutatták a mozikban a Passió című filmet, mondván, milyen kegyetlen. Önteltek vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy a mai ember kevésbé gonosz. Ma sokkal többet gyilkol az ember, mint valaha. Nem volt annyi halottja egyik háborúnak sem, mint ahány embert engedünk ma éhen pusztulni, gyógyszer nélkül belehalni egy-egy betegségbe. Az Isten nélkül élő ember egyszerűen ilyen. Jézus mégsem válaszol a katonáknak, nem szitkozódik és nem könyörög irgalomért. Jézus a szívükbe lát, és tudja, mindaz, amit tesznek, a szívük mélyéről jön…
Amikor a szegek átütik Jézus kezeit, amikor helyére teszik a keresztfát, Jézus jó messzire elláthat a Golgota dombjáról. Szinte mindenkit láthat, aki felelős azért, ami vele történik. Láthatja az embereket, akikért meghalni készül. Látja az embert, aki nem érdemli meg a megváltást. Nem érdemli meg a szeretetet. Jézus tudja ezt, és mégis vállalja a keresztet, mert azt is tudja, hogy az egyetlen módja annak, hogy az ember megváltozzon, meggyógyuljon, megmeneküljön – ha valaki megváltja.
Londonban, Madridban, Barcelonában buszokra írták ki jó nagy betűkkel: There’s probably no God. Now stop worrying, and enjoy your life. – „Isten valószínűleg nem létezik, hagyd abba az aggódást, élvezd az életed!” Ma éppen így gondolkodnak sokan. Ott és akkor is sokan gondolták, hogy nincs Isten, aki számon kérje a tetteiket. Nincs Isten, aki kiállna a Fiáért. Ma is sokan hiszik ezt. És élik a hétköznapi életüket, a napjaink nem sokban különböznek attól a naptól, amikor Jézust kivégezték. Mindenki rutinosan teszi, amihez ért. Ezek a „hétköznapok” az ördög ünnepnapjai. Isten ezen akar változtatni, Jézus ezért halt meg a kereszten, és ezért jött el egykor Pünkösd napja. Hogy valami megváltozzon. Bennünk. Hogy megtisztuljunk. Hogy kinyissuk a szemünket és lássunk. Isten Lelke nélkül, Jézus vezetése nélkül, új élet nélkül minden nap Nagypéntek. Minden nap kegyetlen és aljas. S az ember önző és gonosz. Jézus ma szeretné megragadni az életünket! Szeretne megtisztítani, átformálni, megáldani. Amit Nagypénteken felvállalt, értünk vállalta. Váltságot fizetett a bűnért. Az én bűnömért és a tiétekért. Ma meg akarja ragadni a szívünket, hogy a kőszívből hússzív legyen! Ma ki akar zökkenteni a „hétköznapi” kerékvágásból. El akar vezetni Nagypéntektől a feltámadásig! Az aljasságtól, a gyávaságtól, a tagadástól, a kegyetlenségtől el akar vezetni Pünkösdig, az újjászületésig és a megújulásig. Hát engedjünk Neki!