A Nagyberegi Református Líceum honlapja

Látogatás a nagydobronyi idősek otthonában

2011-01-26 18:14:58 / Nagyberegi Református Líceum

A diakóniai modul keretein belül lehetőségünk volt betekinteni két olyan intézmény életébe, amelyek nagyon áldásos munkát végeznek a szeretetszolgálat terén, Kárpátalján. A gyermekotthonban tett látogatásunk után az idősek otthonát is felkereshettük. A szeretetház, mint megtudtuk, 2006 óta működik. Hollandiából indult a kezdeményezés, hogy az elhagyatott, önmagukról gondoskodni képtelen, nehéz anyagi körülmények között élő idős emberek szakképzett gondozók felügyelete alatt biztonságban élhessenek.

 

Tizenkét munkatárs váltott műszakban éjjel – nappal figyel a testi és lelki szükségleteikre, és Istent dicsőítve végzik a diakónia áldott szolgálatát. Az otthonban jelenleg 23 lakó él, 14 szobában kettesével vannak elhelyezve a gondozottak. Sokuknak sajnos nagyon előrehaladott, súlyos betegségekkel kell megküzdeniük nap, mint nap, de példaértékű volt számunkra, fiatalok számára, hogy még így is, fizikai korlátokkal küszködve mennyire ég bennük a tenni akarás: csodálatos hímzéseket, horgolásokat készítenek és a kerti munkákban is aktívan kiveszik a részüket.


Hálával magasztaljuk Istent, amiért részt vehettünk ezen az utazáson, megismerhettük Urunk elhívott diakónusait ezekben az intézményekben, és azokat a kedves gondozottakat, akik bár segítségre szorulnak itt a földi életükben, de hatalmas szeretetük mellet nem lehet szó nélkül elmenni, hitük által épülhet minden ember. Isten áldását kívánjuk mindannyiuk életére.


Tóth Viktória, I. évfolyamos tanuló