Több mint 70 évvel ezelőtt Nagyberegen a jelen kutatások szerint 326-an búcsúztak el szeretteiktől. Hitték, hamarosan hazatérnek. Ma már tudjuk, ez nem így történt - elevenítette fel 1944 novemberének tragikus eseményeit Galba Dávid, nagyberegi fiatalember. Néhány éve még együtt emlékeztünk azokkal, akik hazatértek. Ma már egyikőjük sem él - mondta.

Az egybegyűlteket vitéz Dr. Kövér László, a Kárpátaljai Szövetség Debreceni Szervezetének Elnöke is köszöntötte. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vitézi cím nemcsak azt jelenti, hogy magyar vagyok, hanem teszek is a magyar nyelv és kultúra fejlődéséért, megmaradásáért. Beszédében annak a hitének adott hangot, hogy itt majd évek múlva is magyar szó fog hangzani és lesznek még, akik megemlékezzenek '44 eseményeiről. Nagyon aktuális az a mondás, miszerint nem az a magyar, akinek a felmenői magyarok voltak, hanem akinek az unokái is azok lesznek - hangsúlyozta.

A megemlékezést Tóth László lelkipásztor zárta. Több mint 70 évvel ezelőtt félnie kellett annak, aki magyar volt, nem volt érdemes magyarnak lenni, magyarul beszélni. Ezek az emberek mégsem vallották magukat másnak, csak hogy mentsék a bőrüket. Nem önként hagyták el a szülőföldjüket, nem kérdezték őket, akarnak-e menni. De mindannyian vissza akartak térni, az bizonyos. Érdemes ezen elgondolkodni a jelenben, amikor annyi sokan úgy döntenek, hogy a jólét miatt elmennek, hogy máshol kezdjenek új életet. De a jólét vajon életet is jelent?

Nem véletlen, hogy itt vagyunk, hogy magyarnak születtünk. Az őseink drága árat fizettek ezért. Akiknek Isten ilyen hősöket adott, azok nagyon drága kincset kaptak a kezükbe. Az a kérdés, hogy mi hajlandóak vagyunk-e meghozni a magunk áldozatát a jövőnkért, megmaradásunkért? - mondta a lelkipásztor.

A megemlékezés koszorúzással ért véget. Elhelyezték koszorúikat az emlékművön mindazok, akik így is szerettek volna adózni az áldozatok emlékének: vitéz Dr. Kövér László, a Kárpátaljai Szövetség nevében, a Nagyberegi Református Gyülekezet, az Együtt Beregért civil szervezet, a KMKSZ helyi alapszervezete.

Hogy a nagyberegiek tudnak-e tenni, hajlandóak-e időt, energiát áldozni a jövőnek, hisznek-e abban, hogy van még jövő itt, amikor minden azt mutatja, hogy nincs, mi sem bizonyítja jobban, mint az a kép, ami az emlékezők elé tárult a temetőkertben. Az elmúlt napokban felújításra került a sztálini terror áldozatainak emlékműve és annak területe, új emléktábla került rá a Nagyberegi Református Gyülekezet jóvoltából. Parkolóhely került kialakításra, teljeséggel megújult a temetőkert bejárata és láthatóvá vált az emlékmű, ami eddig rejtve volt. Ezek a munkálatok azért történtek, hogy méltó emlékhelyet állítsunk azoknak, akik egykor életükkel fizettek magyarságukért. Most már méltóképpen emlékezhetünk, méltóképpen ápolhatjuk őseink emlékét és erőt nyerhetünk hitükből és kitartásukból.

Az emlékmű felújítását, az új emléktáblák elkészítését és elhelyezését, az emlékhely méltóvá tételét a megemlékezésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma anyagi támogatásának köszönhetjük, emellett pedig azoknak a nagyberegieknek is, akik kivették a részüket a munkálatokból. Jó látni azt, hogy vannak olyanok, akik nem csak lakosai a falunak, hanem készek tenni is a közösség érdekében, akik igazi nagyberegiek!

Ha mindenki kiveszi a részét a munkából, ha mindenki odaáldozza azt az időt, energiát, amely az ő része, van még esély, van jövendő!