Mi is a böjt? Tulajdonképpen a böjt egy lelki mozdulat, amikor elfordulok magamtól a has-központú embertől… A böjt azt jelenti, hogy az ember el mer fordulni magától azért, hogy sokkal intenzívebben odafordulhasson az Élő Isten vezetése felé, hogy az imádsága ne monológ, hanem dialóg legyen...

Jézus azzal kezdi a szolgálatát, hogy negyven napig böjtöl a pusztában. A Hegyi Beszédben egyértelműen tanítást ad a böjtről: ám böjtöljetek, de ne úgy, mint sok farizeus, aki mutogatja böjtjét és keserű képet vág hozzá, hogy lássák, hogy ő kínlódva böjtöl és keserűen viseli azt a napot, amikor nem ihat és nem ehet. Böjtöljetek, ám titkon a ti belső szobátokban, ahol Isten lát benneteket és megfizet nyilván (vö. Mt 6,16-18) Böjtöljetek, de ne úgy mint a képmutatók.

Ha úgy érezzük, hogy Jézus-hiányunk van, nincs velünk az Úr, Jézus helyén üresség van a szívünk, lelkünk, lényünk mélyén: akkor böjtöljünk Jézus tanítása szerint! Imádkozzunk és böjtöljünk... Amikor elveszítjük a kapcsolatot „fölfelé”, ám böjtöljünk, mert valami módon térdelve, imádkozva, testünket megsanyargatva újra helyreállhat a kapcsolatunk fölfelé. A böjt által próbáljuk „üressé tenni” bensőnket, hogy befogadhassuk az igazán lényegest: Isten Igéjét, Jézust magát.

Ám ne gondoljuk, hogy csak az a lemondás, az a böjt, ha nem töltjük meg a gyomrunkat. Bizony, egyszerűbb húst nem enni mint szóböjtöt tartani... vagy csak kenyéren és vizen lenni, mint beleszólási böjtöt tartani, bizony sok élet ment tönkre olyan családokban, ahol valaki mindig mindenbe beleszólt...

Evangéliumi példánk is van arra, hogyan kell gyakorolni a beleszólási böjtöt. Amikor a tékozló fiú kikérte a vagyont, magától értetődő lett volna, hogy azt mondja az apja „Egy csudát adom én neked oda a vagyont! Hát mit képzelsz te! Hová akarsz menni? Te tékozolni akarsz! Dehogy adom ki, nem mész te sehova, itthon maradsz. Amíg az én kenyeremet eszed, addig itthon maradsz!” Az Atya azonban elengedi, a fiú elmegy. Az Atya hagyja, hogy betörje a fejét, hagyja, hogy eljusson a disznók vályújáig. De amikor jön vissza rongyokba, elébe fut, és utólag sem akarja megleckéztetni a fiát. Ilyen Atyánk van nekünk!

A következő a megszólási böjt. Bizony ez a böjt nagyon ráfér minden közösségre!

A negyedik böjt pedig a megszólaltatási böjt. Majdnem minden családban szól valami. A televízió, a rádió vagy a magnó. Ricsajvilágban élünk és mi hívő emberek is csodálkozunk azon, hogy nem szólal meg a Hang. Hát hova szóljon? Mikor szóljon? Hiszen mindig szól egy másik hang! Panaszkodunk, hogy az imánk mint a földobott kavics visszahullik, hogy nem csendül meg a csönd, nincs békességünk, nincs nyugalmunk - de arra nem panaszkodunk, hogy reggeltől estig állandóan zúg, zakatol, bömböl valami mellettünk.

Nem kellene nekünk is olykor egy kis megszólalási böjtöt tartani? Hogy „Az én menyem/vőm, hogy az én fiam, hogy a szomszédom, hogy a pap, hogy az a szenteskedő…” Rágicsálunk, rágicsálunk. Ó nem „egyszerű” húst, hanem emberhúst: egymást rágicsáljuk. Nemcsak böjt, hanem a szeretet igazi cselekedete lesz, ha lemondunk az „emberhúsról”, ha megtartóztatjuk magunkat SZAVAINKBAN is!

Tisztogassuk meg ezt a Szentlélek templomát, a testünket is. Merjünk egyszer-egyszer böjti napot tartani, kenyéren és vízen, és akkor megtapasztaljuk, milyen hasznos az a testünknek, lelkünknek, szellemünknek is. Nem véletlenül van a Bibliában! „Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy a sátán megkísértse.” (Mt 3,16-4,1) Jézus tudatosan megy a pusztába. Ott teljes csönd van. És ebben a pusztában hirtelen megszólal egy hang. Azt hisszük, hogy mi gondoljuk, pedig a kísértő, a nagy Súgdosó kényszerít gondolkozásra, döbbenetes, sötét, kényszeres gondolatokra: ha így lett volna…. ha úgy lett volna…. Ha ezt tennéd…! Az a sötét erő a saját lelkünk mélyén, a saját gondolatainkba öltözik és megkérdőjelezi az életünket, a döntéseinket: ha nem ahhoz mentél volna férjhez… Ha ez vagy az nem történt volna… ha…ha…ha… Nem véletlen, hogy a sátánt soha nem ábrázolják szomorúnak vagy sírva, hanem csakis gúnyosan nevetve.

Az Emberfiának és minden ember fiának három nagy kísértést kell átélnie és legyőznie. Mi ez a három kísértés a pusztában? Még a kövekből is kenyér legyen! Hány feleség hajszolja a férjét, mert annak több fizetése van, neked miért nincs. Mutasd meg, hogy lesz! Aztán három hónap múlva zokog a koporsója felett, hogy szegény, miért is nem vigyázott magára!…

Menj fel a templom tetejére! Milyen zseniális, még a templomot is belekalkulálja. A kísértő a templomba is elviszi - gondolatban persze. Jézus csendesen ül egy kövön a pusztában, és ez mind átsuhan Benne (bennünk is). A templomba! Lehetne Jézus főpap is, fényes karrierrel, majd a templom főerkélyéről fog áldást osztani. - Még le is ugorhat, hiszen a lábát sem fogja megütni! Hátborzongató, hogy a kísértő a Bibliát idézi, a 91.zsoltár 11-12. versét. Okuljunk ebből, és ne hatódjunk meg rögtön, ha valaki előveszi a Bibliát és kezdi idézni. Kiszakított Igékkel idéz. A sátán nem ateista, nagyon jól tudja, hogy van Isten.

A hatalom. Borulj le, imádj engem, neked adom az egész világot. Kis hajbókolás, kis megalkuvás és minden a tiéd, te leszel a főnök, csak azt csináld, amit én mondok. A sátán héber szó, azt jelenti- megkötöző. Hogyan, mihez köt meg? Önmagunkhoz. Jézus azonban az Istenben való szabadság örömét hozta el nekünk. - „Az igazság megszabadít titeket.”(Jn 8,32) Ha az Igazságnak és nem a Sugdosónak hiszünk, szabadon tudunk szolgálni az Úrnak. Jézus így szól: - Távozz tőlem, sátán, mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj! – Ekkor elhagyta Őt egy időre és íme angyalok jöttek és szolgáltak Neki. Szabaduljunk fel gyomrunk és ösztöneink lehúzó ereje alól, hogy repülni tudjunk, mert teli hassal, ösztöneinkkel, így ahogy vagyunk, megkötözve nem lehet repülni!

Istennek Szentlelke, juttasd eszünkbe, ha elakadunk valahol és nagyon húz lefelé testünk és minden, aki mi vagyunk, hogy megvannak a szárnyaink, amiket már régen nem tártunk szét, pedig tudnánk repülni, ha egyszer megpróbálnánk. Tanítgass bennünket, nevelj, emelj s ölelj magadhoz bennünket, most is és majd egykor halálunk óráján. Ámen.

Gyökössy Endre: Könyvecske a böjtről c. művéből