„Szomorúan és éhesen bolyong a nép az országban. Ha éheznie kell, fölháborodik, gyalázza királyát és Istenét. Fölfelé néz, majd a földre tekint, de csak nyomorúságot és sötétséget lát, nyomasztó borút, homályba taszítva."

Valahogy nem azt, amit szeretnénk, amitől a boldogság érzése, állapota megszületne bennünk. Néha mintha éppen ellenkezőleg történnének a dolgok. Már majdnem megvolt, már majdnem megtaláltam és már majdnem boldog voltam, de megszakadt a kapcsolat, elromlott a viszony, megjelent egy újabb típus, kiderültek a hibák, jött a betegség és tovább kell keresni, mert olyan nem lehet, hogy nem találom.

Mennyi ilyen ember van ma is: szomorú, éhesen bolyongó, felháborodó, gyalázkodó, nyugtalanul vizsgálódó, kereső, pesszimista életszemléletű, depresszióban élő, nyomasztó gondolatokkal küszködő és még tovább lehetne sorolni. A keresés, amelyben nincs rátalálás, ilyenné tesz. Egyre idegesebben keresgélünk, vagy éppenséggel egyre jobban lemondunk arról, hogy valaha is találunk valamit, ami igazán boldoggá tehetne bennünket. Mennyi megénekelt, versbe foglalt, köteteket kitöltő szenvedése, gyötrelme van az embernek ebben a hatalmas keresésben. Mennyi keserűségbe torkolló, csalódásba fulladt próbálkozás van egy-egy apró boldogság-érzés mögött. Akik eljutottak oda, hogy egy kicsit is megérezzenek ebből, vajon mennyi ideig kerestek, kutattak, vajon mennyit csalódtak, szenvedtek? Aztán megint eltűnt a szemük elől, hogy újra a keresésére induljanak.

Isten népe is valahogyan így kereste ezt. Sajnos mindig valami másban, mint amiben Isten adni akarta nekik. Az volt velük, mint velünk is, amikor keressük a kulcscsomónkat, ami ott van jól látható helyen, de megannyiszor elmegyünk mellette, mert meg vagyunk győződve arról, hogy máshol tettük le, máshol kell lennie, máshol lenne a helye, stb. Keressük azt, ami az orrunk előtt van.

Azt mondja az Úr az Ő népének: „De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van.A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog."

Isten megígéri azt, hogy látni fogja az Ő népe a világosságot, eljön majd az, aki a halál árnyékának földjén lakókra világosságot áraszt. És valóban, a megígért világosság, a világ világossága megszületett Betlehemben, felnövekedett Názáretben, bejárta Júdát, volt Samáriában, aztán Jeruzsálemben meg kellett halnia és feltámadt a halálból. Akik ott voltak körülötte, azok ebben a világosságban lehettek jelen, de vajon mindenki látta? Sajnos nem. Nagyon kevesen látták meg Azt, ismerték fel Azt, akit valójában kerestek, és akire vágyott az életük. Az Istentől jött világosságot, Jézus Krisztust.

Lehet most te is egy ilyen bolyongó, éhező, boldogságot kereső, Istenre és emberre haragvó, borúban élő ember vagy, akire ráragyog a Krisztus világossága. Mert mindannyiunkra ragyog ez a fény kivétel nélkül, megvilágítja a keresésünket, beleragyog az életünk sötétségébe és ott van előttünk az, AKIT keresünk. Őt keresed, Őrá van valójában szükséged. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek." Máté 6, 33

Látod Krisztust, aki előtted áll, de te olyan sokszor megkerülted már, mert amit keresel, arról azt gondolod, hogy nála biztosan nincsen, benne nem található, pedig nincs másra szükséged igazán, és bármit is fogsz megtalálni, nélküle elveszíted, eltékozlod, elhagyod és elrontod. Nincs már sötétség és boldogtalanság ebben a világban, mert Jézus Krisztus eljött, eljön ma is hozzád, el fog jönni, hogy teljessé legyen a boldogság és az Istenben való öröm. Akit keresel, már régóta keres téged, életed eddigi karácsonyaiban mindig ott volt, ha nem is ünnepelted Őt, ha nem is találtál rá. Most állj meg és ne csak a szemeddel nézz körül, hanem a szíveddel is és megtalálod azt, aki téged örökkévaló szeretettel szeret és keres! Legyél Krisztusra talált ember!

Ámen.

Tóth László lp.