Június 2-án több mint 1400 fiatallal együtt minket, nagyberegi ifiseket is lendületbe hozott a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) által rendezett ifjúsági találkozó. A nagyszabású rendezvénynek most a Gyermek-evangelizációs Közösség (GyEK) táborozó helye, a Bereg Camp adott helyet.
Mivel a helyszín nincs messze tőlünk, lendületes erővel vetettük alá magunkat, hogy gyalog tegyük meg ezt az utat. Érdemes volt. Bursza Krisztina
A nap témája az Újratervezés volt. A nyitó áhítatot Zán Fábián Sándor püspök tartotta.
Majd a fő áhítat is az újratervezésről szólt. Újra kell terveznünk életünket Istennel. A lelki betegségekből Ő az egyetlen, aki megmenthet minket. A Józsué könyvének 1. részéből, annak 10-12. igeszakasza példázza ezt jól: össze kell pakolni és átkelni a Jordánon. Át kell kelni a túlsó partra Istennel. Hiszen csak Ő tud nekünk abban segíteni, hogy átmenjünk a másik partra. Jézus szolgálatra hív el minket, tervezzük vele újra életünket!
Áhítat után különböző szemináriumokon lehetett részt venni, mint például Fordulópontok, Bűnbánat—hogyan álljak fel a kudarc után, Teremtés vagy evolúció?, Párválasztás, Légy férfi!. Ezt követően szabadidő, illetve ebéd következett. Majd együtt énekelhettünk az Ébredés, a KRISZ együttessel, illetve a Magyarországról érkezett Gável Testvérekkel.
Ez a nap lendületesen jó volt és nagyszerű alkalom, hogy ismételten közelebb kerüljünk Jézushoz. Nagyon örülök, hogy ott lehettem. Isten velünk.