2010. augusztus 29-én az istentisztelet nem ért véget. Az Ige üzenetével "felfegyverkezve", vagy mondhatnánk "feltarisznyázva" indultunk útra, hogy meglátogassuk szeretett lelkipásztorunk, Ft. Gulácsy Lajos új szolgálati helyét Beregszászon.
A kirándulásról szeretetteljes beszámolót készített Varga Péter testvérünk, akinek írását örömmel tesszük közzé, mindannyiunk épülésére! Itthonról az Otthonba 2010. augusztus 29-én egy felejthetetlen kiránduláson vettek részt a Munkácsi Református Gyülekezet tagjai. Gulácsy Lajos tiszteletbeli püspök úr az új munkahelyére – a Beregszászi Református Idősek Otthonába hívta meg régi, kedves gyülekezetét, ahol 29 évet szolgált.
Hetekkel az utazás előtt elkezdődött a lázas készülődés. Az indulás 11:30-ra, a vasárnapi istentisztelet utánra lett kitűzve. A mintegy 50 – es főnyi kirándulócsoportot a helyszínen bográcsban főtt gulyás és fánk várta.
Ebéd előtt Nagy Béla, a Diakóniai Központ vezetője röviden ismertette az Idősek Otthonának működését, terveit, céljait. Mint hallottuk, a Református Egyház kötelességének tartja, hogy segítsen az egyedülálló idős, beteg embereken. Ez annál is inkább szükséges, mivel Kárpátalján igen kevés állami egyházi vagy alapítványi fenntartású, idősek számára létrehozott bentlakásos otthon található. A Diakóniai Osztály égisze alatt működő öregek otthona tervének megvalósításához még 2003-ban láttak hozzá. 2004 - 2007 folyamán nagy erőkkel folyt az Otthon számára átadott régi, romos épületek felújítása.
A tervek szerint az átadása után az intézmény 60, vagy akár 100 idős, egyedülálló beteg embernek nyújthatna menedéket.
Az Idősek Otthonának jelenleg 10 lakója van. Majd 9 hektáros területen fekszik az intézmény. Az lenne a cél, hogy önfentartókká válhassanak. Jelenleg is fóliasátorral rendelkeznek, gazdaságot tartanak.
A köszöntő után Taracközi Gerzson, munkácsi református lelkipásztor áhítata következett a kilencvenedik Zsoltárból. Délután a szomszédságban működő Református Egyházkerületi Levéltárat és Múzeumot tekinthettük meg.
Mint ismeretes, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Levéltára 2004 végén kezdte meg működését azzal a céllal, hogy összegyűjtse, megőrizze, feldolgozza és kutathatóvá tegye Kárpátalja református gyülekezeteinek iratanyagait. Emellett egy olyan egyháztörténeti kutató-központnak is szánták, ahol a kárpátaljai reformátusság múltjának minden nyomtatott és írott forrása megtalálható.
Jelenleg már hat gyülekezet bízta a levéltárra iratanyagát. A készlet azóta rohamosan bővűl. 2010. elején az intézmény új épületet kapott Beregszászon, az egykori Schönborn és Hunyady családok kastélyában, ahol a kommunista diktatúra alatt a Járási Pszichiátriai Osztály működött. A református egyház az 1990-es évek végén vette át az ingatlant, és megkezdte felújítását. Az épület földszintjén kapott helyett a Múzeum, az emeleten pedig a Levéltár. A tárlat megtekintése során egy időutazásban lehetett részünk. A legrégebbi írott emlék a levéltárban a XV. századból származik. Ezen kívűl asztalterítőkkel, úrvacsorai edényekkel ismerkedhettünk meg. Szívfacsaró élmény volt látni, hogy egyes falvainkban milyen régi múltra nyúlik vissza a református egyház, s mára az asszimiláció során felmorzsolódnak a több évszázados gyülekezetek.
A kiállítás megtekintése után busszal történt a hazautazás.
Úgy hiszem, hogy a kirándulás mindannyiunknak felejthetetlen élmény marad. Mindenért Istené a dicsőség!
Lajos bácsinak erőt, egészséget kívánunk, hogy még nagyon sokáig szolgálhasson az Idősek Otthonában és az evangelizációkon hirdesse minél több helyen az Úr evangéliumát!
Varga Péter