Gyülekezetünkben már hagyománnyá vált a nyaranta megrendezésre kerülő vakációs bibliahét, a „gyerekhét”. Augusztus 1. és 5. között a helyi református templom gyermekek énekétől, nevetésétől lett hangos. A hét folyamán az alkalmakon huszonhárom, 5-13 éves korú gyermek fordult meg. Minden nap volt éneklés, bibliai történet, aranymondás-tanulás, és természetesen a vidám játék sem hiányozhatott. A gyermekek kézimunkákat is készítettek, melyek által kibontakoztathatták kézügyességüket és fantáziájukat egyaránt.
Az idei hét a „Vigyázz! Kész! Rajt!” címet kapta, amelynek fontos üzeneteit a mindennapos bevezető, rövid jelenet és a bibliai történetek által tehették magukévá a gyermekek. Gedeon elhívása által megtudtuk, hogy első lépésként be kell állni Isten csapatába, mert Ő mindig hív minket. A szabályok megismeréséhez az irgalmas samaritánus példázata adott segítséget: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat!”
A hitnek hősei példáján megtudtuk, hogy érdemes küzdeni és kitartani, mert majd mindenki egy nagy jutalomhoz juthat, amit senki sem vehet el. „Harcold meg a hit nemes harcát!”- szólt az aranyige a pénteki napon. A hét egyik énekének részlete:
Aki végig megy, és sose adja fel, az kap majd koronát!
Aki hűséges és szabályosan küzd, arra ott fenn jutalom vár!
Hála legyen Istennek ezért a szép hétért, azért hogy eljöttek a gyermekek, és azért, hogy minden éven vannak lelkes gyermekek és családok, akik minden tőlük telhetőt megtesznek a hét lebonyolításáért. Köszönet illeti a segítőket, akik mind a hét előkészületében, mind a lebonyolításban részt vettek: Balogh Andrea, Budai Dóra, Kulinics Erika és Szakács Éva. A tanítási feladatot Szimkovics Edina, Jakab Erzsébet és Kertész Viktória végezte. Egy nap sem telt el anélkül, hogy ne kaptunk volna valamit enni-inni, hiszen minden nap volt bőven mindenféle finomság. Köszönetünket fejezzük ki minden egyes családnak, akik testünket is táplálták.
Szép volt ez a hét, az összefogás hete: kicsik, nagyok, fiatalok és öregek fogtak össze azért, hogy áldott és emlékezetes legyen. Adja Isten, hogy ez a hagyomány továbbra is folytatódjon a minaji gyülekezetben.
Galéria a Tovább gombbal!