Az idei Szentestén a gyülekezet fiataljai hagyományosan komoly szolgálattal készültek. Több énekkel, szavalattal, s egy kisebb színdarabbal tették meghittebbé, családiasabbá az ünnepet. Az Úr asztala köré sorakozott gyermeksereg legkisebbjei verset mondtak, míg az idősebbek fontos üzenetet helyeztek a gyülekezet szívére.
Felcsendült néhány karácsonyi ének is gitárkísérettel, majd pedig az ajándékok kerültek kiosztásra. Köszönet illeti Kertész Viktória hitoktatónkat a szentestei szolgálat előkészítéséért, és a gyermekek közötti munkálkodásért.
Bízunk benne, hogy az alkalomról hazatért családok békességben, szeretetben tölthették el Karácsonyukat, s az ünnep múltán is szívükben hordozzák majd karácsony csodájának az üzenetét…