A szalókai testvérek az őszi időszakban hagyományos csendesnapukat az idei esztendőben felelevenítették, és így mi is felkerekedtünk, és nagy örömmel vettünk részt a szeptember 25-én megrendezett alkalmon.
A csendes alkalmat Balogh Attila esperes nyitotta üdvözlő szavaiaval, valamint Bátori József megyei főgondnok szólt hozzánk néhány bíztató szóval, s kezdetüket vették a szolgálatok. A ráhangolást a Credo együttes végezte, akiket a szalókai ifjúság egészített ki, gyönyörű műveket adva elő.
A csendesnap egyik formabontó eleme a szeretetvendégség volt, hiszen két bogrács gulyással vártak bennünket a szalókaiak. A szakácsokat dícsérendő jártak a kanalak a kezünkben. Mindeközben remek beszélgetések alakultak ki, az időjárás is kividult ezen a szombati napon.
Egyházmegyei csendesnap Szalókán
Miért jött Jézus? Ismét a Szalókai Református Gyülekezet lett házigazdája az Ung megyei felnőtt csendesnapnak. A találkozó szervezői egy általánosnak tűnő kérdést vetettek föl – Miért jött Jézus? –, s az előadásokat hallgatva ki-ki megfogalmazhatta: nem fölösleges újra és újra megválaszolni. Mert az élet legfontosabb, döntő kérdése, hogy felismerjük-e, miért jött Jézus.
Szeptember 25-én három előadás adott útmutatást az egyéni válaszok megfogalmazásához.
„… hirdetnem kell az Isten országának evangéliumát, mert azért küldettem” (Lk 4, 43/b). A Lukács evangéliumában található jézusi kijelentés állt Stefán Zoltán bátfai beosztott lelkész igehirdetésének középpontjában, mint a kérdésre adott egyik lehetséges felelet. Ebben a történetben nem a meggyógyított személy, a csodálatos gyógyítás, hanem Krisztus személye hangsúlyos, mondta a lelkipásztor, annak a konkrét célnak meghatározása, amiért Isten elküldte egyszülött Fiát...
A folytatáshoz kattintson a Tovább gombra!
Az előadás bemutatta azt a sokrétű társadalmat, melyben Jézus hirdette az Atya országának evangéliumát, majd választ adott arra a kérdésre is, hogy mit jelentett Jézus korában, és mit jelent ma az a kiváltság, hogy hallhatjuk és hirdethetjük Isten országának evangéliumát.
A csendesnapon részt vett és Isten áldását kérte Ung megye gyülekezeteire dr. Szabó Dániel, a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnöke és R.E.L. Rodgers, ír teológiai professzor.
A csendesnap végéhez érve Bátori József, az egyházmegye főgondnoka – megköszönve a vendégek részvételét – arról beszélt, hogy a nap, amit az Úrnak szenteltek áldásosnak és gyümölcsözőnek bizonyult, ahol érezhető volt az Isten közelsége.
Zárszóként Balogh Attila esperes, a szalókai gyülekezet lelkipásztora foglalta össze a csendesnap üzenetét: Krisztus azért jött, hogy életünk legyen. Hogy Isten országának evangéliumát hirdesse közöttünk, hogy igéje Lelke által élővé váljon az életünkben. Ő azért jött, hogy a sátán munkáit lerombolja, mert egyedül Krisztusnál van a kulcs, egyedül Ő tud bennünket szabaddá tenni. Nem megalázva, gúnyolódva, hanem halk és szelíd szóval jön felénk, szeretetével átölel, betakar. Terve van velünk, de nem halált tervezett, hanem életet: örök életet.
Az együttlétet a Credo verséneklő együttes, valamint a szalókai kamarakórus lélekemelő szolgálata tette még ünnepélyesebbé.
Soós Katalin