Az idei esztendõben is bõséges nyári táborozási lehetõségek nyílnak gyülekezetünk fiataljai, illetve gyermekei számára. Ezek az alkalmak egyrészt kikapcsolódást jelentenek, ugyanakkor hitben való épülést, a közösségbe való beilleszkedést is.
Az elsõ ilyen alkalom a Ráti Sion Központban lesz, ami Július 19. és 24. között lesz megtartva. Ez az alkalom bentlakásos, azaz a Központban töltünk el egy egész hetet. Isten kegyelmébõl, holland testvérek segítségével az idei esztendõben is fejlõdött, sõt bõvült a Központ, így még több lehetõség nyílik a gyermekek számára (tetõtéri terem), illetve a kényelmi szempontok is egyre jobbak. A táborhetet az ungvári, illetve ungtarnóci fiatalokkal együtt fogjuk eltölteni. Erre az alkalomra szeretettel várjuk a jelentkezõket a kihelyezett íven, valamint kérjük a szülõket, hogy idõben szerezzék majd be az orvosi igazolásokat a táboron való részvételhez.
A következõ lehetõség egy különleges táborhét, hiszen Szolyván lesz megrendezve skót, illetve brit testvérek szervezésével, és ebbõl sejthetõ már, hogy ez az alkalom angol-tábor lesz. Az alkalom Július 31. és Augusztus 7. között lesz megrendezve. A részleteket személyesen lehet majd megbeszélni a lelkipásztorral.
Párhuzamosan ezzel az alkalommal lesz egy ifjúsági hét a KRISZ szervezésében is, ami a Sion Központban Augusztus 2. és 7. között lesz megrendezve.
A sátoros táborozás az idei esztendõben - Deo volente - Augusztus 9. és 14. között lenne megrendezve. Az ungvári, illetve ungtarnóci fiatalokkal együtt töltenénk el ezt a hetet, kicsit elszakadva a civilizáció zajától, a természet csöndjében keresve válaszokat hitünk kérdéseire.
Az alkalom helyszíne, részvételi díja, és egyéb részletek késõbb kerülnek megbeszélésre, illetve ezeket is idõben leközöljük.
Végül, de nem utolsósorban, a nyári gyermekhét idõpontja is kezd kikristályosodni. Felthetõleg Június 28. és Július 2. között lesz megtartva, azonban a pontos idõpont még nem tisztázott. A részleteket idõben igyekszünk kihirdetni, illetve publikálni. Információt egyébként gyülekezetünk hitoktatójánál, Kertész Viktóriánál kaphatnak az érdeklõdõk.
Legyen az Úr áldása ezen a nyáron is, hogy épülhessünk és építhessünk!