Mezővári Református Egyházközség

Ha Magyarország valamit ígér, azt be is tartja – Óvoda épül Mezőváriban

2017-02-15 09:00:29 / Fábián Zoltán

2016-ban Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, érzékelve a kárpátaljai emberek nehéz helyzetét, adakozásra hívta fel az ország tehetősebb önkormányzatait. A többi közt így épült óvoda Salánkon, Visken, és elindult egy komplex óvodafejlesztési program, amely révén szeretnék a magyar kisiskolások számát növelni Kárpátalján.

Mezővárival Hódmezővásárhely önkormányzata vette fel a kapcsolatot, és még a tavalyi év folyamán négymillió forintot hoztak a település óvodájának felújítására. A helyszínen derült ki, hogy negyed évszázad után, a rosszul megtervezett épületet nem felújítani kellene, hanem újraépíteni. A felvételeket látva Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter, Hódmezővásárhely egykori polgármestere vetette fel egy új óvoda építésének gondolatát, és miután az önkormányzat teljes mellszélességgel az ötlet mellé állt, közadakozás indult a vári egyházi óvoda felépítésére.

Ennek az intézménynek az alapkövét fektették le december 19-én Mezőváriban a település lakosai és a meghívott vendégek jelenlétében. Az előzményekre Salamon Elemér polgármester tekintett vissza, és mondott köszönetet a támogatóknak.

– Hódmezővásárhely mindig elkötelezett volt a határon túli magyarok támogatásában, így nem ez az első alkalom, amikor egy nemes cél érdekében gyűjtenek, viszont ez az eddigi legnagyobb ilyen jellegű összefogás – mondta el Hegedűs Zoltán, a város alpolgármestere. Hozzátette, az építkezésre jelenleg több mint 42 millió forint áll rendelkezésre egy erre elkülönített bankszámlán. Ezenkívül közel 23 millió forintnyi természetbeni felajánlás is érkezett. Ez az összeg azonban nem elég a létesítmény felépítésére, így a gyűjtést folytatják, és keresik azokat a forrásokat, melyeknek köszönhetően 2017 szeptemberében ez az óvoda meg tudja nyitni kapuit. Fotó: promenad.hu Fotó: promenad.hu

– Sokszor megtapasztaljuk, hogy az emberek nem tudnak hinni az ígéretekben. Mi bizonyítani szeretnénk, hogy ha Magyarország valamit megígér, azt mindig betartja – fogalmazott dr. Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért felelős kormánybiztosa. Hozzátette: Magyarország kormánya és Hódmezővásárhely önkormányzata elhatározta, hogy szülőföldjén szeretné tartani a kárpátaljai magyar közösséget. A nehéz gazdasági helyzeten az anyaország segíthet, ha az itt élők képesek elhinni, hogy van kiút.

A Kárpátaljai Református Egyház püspöke, Zán Fábián Sándor elmondta, azzal a hittel fogadják a felajánlást, hogy van az emberekben olyan élni akarás, amely be fogja ezt az óvodát tölteni, és meg fognak születni azok a gyermekek, akik magyarságuk minden terhét vállalva itt fognak maradni Kárpátalján. A püspök szerint az építkezést a helyiek szaktudásával kell véghezvinni, hogy a jelenlegi apáknak, leendő nagyapáknak benne legyen a munkájuk, a becsületük és egyúttal a szívük is. Az óvodaalapítók egy időkapszulát is elhelyeztek az alapkőben, mely tartalmazza az adományozótól érkezett iratokat, néhány pénzérmét, aktuális újságokat, valamint az óvodaalapító okiratot.

Fábián Kata

Galéria

_DSC6854.jpg _DSC6860.jpg _DSC6874.jpg _DSC6875.jpg _DSC6880.jpg _DSC6888.jpg _DSC6894.jpg _DSC6902.jpg _DSC6908.jpg _DSC6915.jpg _DSC6922.jpg