Mezővári Református Egyházközség

Odaadó, hűséges szolgának lenni – Hálaadás a húszéves mezővári szolgálatért

2017-02-15 08:29:26 / Fábián Zoltán

Hogy mennyire tiszteli egy közösség a vezetőjét, arról sokat elárul az, hogyan viszonyulnak hozzá, mennyire tartják számon életének nagy eseményeit. Nos, úgy tűnik, Mezővári református népe igencsak megbecsüli lelkipásztorát. Zán Fábián Sándor húsz évvel ezelőtt itt kezdte el pályafutását. Itt alapított családot, itt neveli gyermekeit. Itt építette fel újra a gyülekezetet, amely az elmúlt vasárnapra titokban ünnepséget szervezett az évforduló alkalmából.

Már istentisztelet előtt nagy volt a készülődés: a kántorok – Kovács Sándor és felesége, Erika – által vezetett gyermekkórus és zenekar izgatottan hangolt, majd virággal kezükben sorfalat álltak, úgy fogadták énekszóval lelkészüket. S fennállva fogadta a gyülekezet is, közösen énekelve: „Ha visszanézek, a megtett útra…” Vers, zenés népi köszöntők, énekek, majd a következő meglepetés: a szószékre az egykori debreceni kollégiumi szobatárs, a barát, Kelemen Norbert (Magyarország) lépett fel. Aki igehirdetésében a Krisztus-követés fontosságát hangsúlyozta, ami elsősorban a hűségben nyilvánul meg. Arra figyelmeztetett, hogy ha Istent követjük, ha elfogadjuk a küldetést, nem tehetjük hiteltelenné Azt, Aki küldött. Húsz éve a csodák mezején jársz, fogalmazott a lelkész az ünnepelthez fordulva. Rád sok bízatott, s te nem ástad el az Istentől kapott tálentumokat, hanem használod azokat. Sok teher, gond nehezedik a válladra lelkészként, püspökként, de Ő erőt is ad a feladatok elvégzéséhez, s mindig kirendeli azt, amire szükség van. Olyan elődök nyomdokain haladsz, akik kinyitották az ajtókat, ezért hálát kell adnunk.

„Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik” (Péld 17, 17) – utalt köszöntőjében az egymás melletti kiállásra a megpróbáltatások idején Zsukovszky Miklós, a diákkori jó barát, aki elismeréssel szólt a jubiláló lelkész munkájáról. Amit tettél a gyülekezetért, azt örömmel tetted, nem torpantál meg a nehézségek előtt, vállaltad a terheket, soha nem adtad fel a megkezdett harcot, fogalmazott az esperes. Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Nagy Béla főgondnok is, aki a szeretet, az összefogás fontosságát hangsúlyozta, s Pál apostol Timóteushoz írott szavaival köszöntötte a püspököt: „…maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad”.

Ma itt a templomban, és Kárpátaljára érkezve is azt érzem, hogy itt van az Úr Isten és a szeretet is vele együtt, fogalmazott köszöntőjében Pál Sándor. Az egymásért érzett felelősség, a kitartás az az út, amit kaptunk, s Kárpátalja nincs egyedül, mert ilyen vezetői vannak, mondta a Magyar Református Szeretetszolgálat vezetője.

„Veled van Isten, az Úr, ő erős és megsegít…” – köszöntötte az ige szavaival az ünnepeltet Győri Katalin, a Kőszikla Alapítvány munkatársa. Isten a megelőlegezett szeretetével megtalált téged, s azt ígéri, nem rak rád nagyobb terhet, mint amennyit elbírsz, veled van mindig, s még a nehézségeket is a javadra fordítja, szólt a biztatás.

Nagy Szabolcs az egykori segédlelkészek nevében a püspök emberségét emelte ki. Id. Pocsai Sándor, a csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió lelkésze az alázat, az Isten előtti térdhajtás fontosságára hívta fel a figyelmet, aki a családtól megértést kért, hisz a lelkész, a püspök, a családfő egy testben csak egy helyen lehet, a gyülekezetet pedig az imaháttér biztosítására buzdította.

A gyülekezet mindezek mellett azért is hálát ad, hogy értük is vállalja a terheket, hogy építi és vezeti ezt a családot, fogalmazott Menyhárt István segédlelkész, aki nem csupán a moderátor szerepét vállalta el, de a szervezésből is derekasan kivette részét. A gyülekezet nevében Orosz Zsolt presbiter köszöntötte a lelkészt. Ajándékba kristálytömbbe gravíroztatták a templomukat, s mellé rávésették: Továbbra is számítunk rád. Kovács Sándor felolvasta és átadta azokat a köszöntőket, melyet levélben küldött el Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere és Orbán Viktor kormányfő. Kovács Erika átnyújtotta azt az emlékkönyvet, amely az elmúlt 20 év eseményeiről számol be képekben, szövegben, s azzal a mondattal zárul, hogy merjen álmodozni, s mi leszünk azok megvalósításának eszközei.

Zán Fábián Sándor köszönő beszédében kifejtette: úgy érzi, ez az ünnepség még több kötelességet és feladatot ró rá, a gyülekezet mintegy figyelmeztette, hogy az Isten dicsőségére tett dolgait megbecsüli. Elmondta, milyen áldott hátteret jelent számára ez a gyülekezet, s reményét fejezte ki, hogy Isten segítségével sok csodát érhetnek még meg együtt. Azért imádkozom, mondta, hogy Isten ki ne engedjen a kezéből, hogy odaadó, hűséges szolgája legyek az én Uramnak.

A hálaadó istentisztelet nemzeti imánk eléneklésével ért véget, majd a presbitérium egy nagy, közös, családi ebédre invitálta a megjelenteket.

Marton Erzsébet

Galéria

_DSC6122.JPG _DSC6127.JPG _DSC6135.JPG _DSC6137.JPG _DSC6140.JPG _DSC6141.JPG _DSC6143.JPG _DSC6144.JPG _DSC6151.JPG _DSC6158.JPG _DSC6163.JPG _DSC6170.JPG _DSC6178.JPG _DSC6183.JPG _DSC6189.JPG _DSC6192.JPG _DSC6194.JPG _DSC6196.JPG _DSC6204.JPG _DSC6205.JPG _DSC6214.JPG _DSC6221.JPG _DSC6223.JPG _DSC6236.JPG _DSC6239.JPG _DSC6240.JPG _DSC6242.JPG _DSC6243.JPG _DSC6245.JPG _DSC6260.JPG _DSC6263.JPG _DSC6270.JPG _DSC6272.JPG _DSC6292.JPG