Mezővári Református Egyházközség

Szerződéskötés templomunk helyreállítási munkáinak elvégzésére

2014-07-30 13:18:33 / Fábián Zoltán

Pozítiv elbirálásban részesült a „Hárman egységben – projekt az egyházi kulturális örökség megőrzése, a kölcsönös kulturális és turisztikai fejlődés érdekében" HUSKROUA/1101/056 elnevezésű pályázat, melynek keretében a Mezővári Református templomban elkezdődhettek a munkálatok.

Projektmegállapodást kötött a Miskolci Apostoli Exarchátus (kedvezményezett – Magyarország), a Királyhelmeci Római Katolikus Egyházközség (partner 1 – Szlovákia) és a Kárpátaljai Református Egyház (partner 2 – Ukrajna).

A Kárpátaljai Református Egzház a vári templomfelújításra három cégtől kapott ajánlatot, melynek elbírálása során az erre a feladatra létrehozott bizottság a Tisza-10 ajánlatát találta a legmegfelelőbbnek a kivitelezésre, így rövid időn belül fel is kérte az építészeti céget a templom felújítására.

Nemrég megtörtént a szerződéskötés is a két fél között.

Községünk román, gót és reneszánsz stílusjegyeket őrző műemléktemploma már-már kritikus állapotban volt, a javítás halaszthatatlanná vált. A felújítás során elsősorban a templom tetőszerkezete és a rajta lévő lemezek, a mennyezet, a templomhajó ácsszerkezete kerül felújításra.

A terveknek megfelelően a felújítás 2015 júniusáig fog tartani.