Hát, még mindig nem írtam meg nekik... Hihetetlen, hogy már néhány hónapja itt vagyok, s még mindig nem tudom miért. Kezdem sejteni, de nem tisztult még ki a kép. Na, nem mintha annyira zavarna, s érdekelne, hogy miért, de tény, hogy nagyon jól érzem magam itt.  Érzem azt is, hogy most épp itt a helyem. Nem volt egyszerű az út idáig, de hiszem, hogy nem véletlenül vagyok itt. Ahogy múlnak a hónapok arra jövök rá, hogy az önkénteskedés nem csak  a nyújtott szolgálattól olyan nagyszerű, hanem a közben megtanult dolgoktól, megtapasztalásoktól lesz felejthetetlen. Hallottam már, hogy önkénteskedni azért jó, mert sokat fejlődhet benne az ember, viszont nem képzeltem, hogy ilyen sokat kapok, miközben azt gondoltam, hogy majd én nyújtok valamit. Az, hogy keresztyén közösségben élhetem meg mindezt, egy akkora pluszt ad, amit igazán nem tudok szavakba önteni.

Beregszászban összesen négyen vagyunk önkéntesek. Hárman Németországból érkeztek, én pedig Vajdaságból, Szerbiából. Feladataink közé tartozik az idősek látogatása, ebéd kihordása hetente kétszer és egy iskolába is járunk segíteni, ahol nehéz körülmények között kell a tanároknak dolgozniuk. Én idősebb vagyok, mint általában az önkéntesek. Egyetem után jöttem ide, míg a legtöbben érettségi után szánnak oda egy évet ilyesmire.  Ez sok részből előny, másrészt, meg picit irigykedem, hogy akik előbb bele mernek vágni, ők egy év alatt megtapasztalják és megtanulják mindazt, amihez nekem talán több év kellett otthon. No, mindezek ellenére sokat tanulok. Magamról, fiatalokról, idősekről, szervezésről és szervezetlenségről, meg arról, hogy önkéntesnek lenni egy másik országban csuda klassz dolog. :)

Engedd meg, hogy megosszam néhány gondolatomat, amire ittlétem alatt jöttem rá. Önkénteskedni azt jelenti, hogy kilépsz a komfortzónádból egy hosszabb időre, önként vállalod, hogy készen állsz feladatok elvégzésére egy számodra ismeretlen környezetben. Ez az ismeretlen környezet sokszor vonzó, néha furcsa és érthetetlen, és amikor rájössz, hogy nem feltétlenül megérteni, hanem elfogadni kell és nem ódzkodni tőle, akkor kezded megérteni.

Féltem kicsit, hogy mennyire tudok majd szót érteni az idősekkel. A gyerekeket szeretem, szoktam időt tölteni velük, van néhány ötletem mit lehet csinálni, ha például egy gyerek sírva fakad. Na de, ha egy néni sírva fakad? Mit csináljak? Rájöttem, hogy csak hallgatnom kell, figyelnem, elfogadnom és a végén megértenem őket. Ó, de sok bölcsességet hallok tőlük! Amikor csillogó szemmel meséli, hogy milyen örömteli pillanatokat élt meg egy-egy betegség után, vagy, hogy néhány hónap szinte éhezés után mennyire örömmel aratott kézzel, szó nélkül maradok és annyira tele lesz a szívem, hogy azt a pillanatot nem cserélném el két óra felhőtlen, gyerekkel való játszásért sem.

Sokszor azon kapom magam, hogy segíteni jöttem ide, viszont csak állok és bámulok, hogy valójában rajtam segítenek, a gondolkozásom, hozzáállásom és hitem helyrerakásában. Igyekszem szivacs módjára beszippantani az itt megtanultakat, hogy a hátralevő életemben, otthon ezt majd csak kamatoztassam.

Mesélnék én még szívesen, hogy milyen tanulási folyamatokon megyek épp keresztül, de e helyett inkább tégedet is arra biztatnálak, hogy vágj bele egy ilyen kalandba, hogy legyenek neked is vég nélküli sztorijaid arról, hogy mire tud megtanítani egy önkéntes szolgálat. :)