2013. november 15 - 17. között immár 6. alkalommal került megrendezésre a tóháti fiatalok által olyannyira kedvelt és várt Szikra-hétvége a balazséri Béthel Konferenciaközpontban. A KRISZ Tóháti Alapszervezetéhez tartozó településeken kívül (Kaszony, Bátyú, Papi, Harangláb, Szernye, Bótrágy, Som, Zápszony, Hetyen) Kárpátalja más falvaiból (Nagydobrony, Kígyós, Tiszasalamon stb.) is érkeztek fiatalok erre a hétvégére, melynek témája a képmutatás és az álarcok viselése volt.
Péntek délután 5 órakor már beszélgetéstől és nevetéstől volt hangos a tábor helyszíne, majd kezdetét vette a regisztráció és a szobák elrendezése, 17:30-kor pedig Kiss Bertalan áhítatával hivatalosan is megnyitotta „kapuit" a 6. Szikra-hétvége.
Az áhítat után mind az 50 korgó gyomor vacsorát kapott, 8 órától pedig már kipihenten és jóllakottan tudtuk meghallgatni Nagy Szabolcs tiszteletes evangelizációját. A felemelő evangelizáció után Olasz Tímea élménypedagógia játékai következtek, melyeknek köszönhetően jobban összerázódott a mi kis csapatunk. Az érdekes és tartalmas játékok és a pótvacsora után 11 óra magasságában nyugovóra tértünk... mondanom sem kell, hogy ennek a táborvezetők örültek a legjobban.
A szombat reggel a számunkra már megszokott módon zajlott: ébresztő, reggeli, kiscsoportos áhítat, majd pedig előadás, melyet ifj. Pocsai Sándor tiszteletes tartott meg. Véleményem szerint az előadás minden ott lévő számára nagyon tanulságos és érdekes volt, hiszen a tiszteletes szembesített bennünket azzal, hogy mennyi képmutató dolgot csinálnak az emberek (köztük mi is), néha még egyes keresztyének is, és megmutatta, hogyan ne legyünk ilyenek. Az előadás után kiscsoportokra bomlott a társaság és csoportokon belül folytattuk a képmutatás témakörében való beszélgetéseket. Ebéd után szabadidő következett, melynek során lehetőség nyílt focizni, szimulátoron autóversenyezni, unozni, ping-pongozni, és akinek még ez sem volt elég, az különböző kreatív és logikai játékokban vehetett részt. Szabadidő után önismerettel, keresztyénséggel, karrierrel és felnőtt élettel kapcsolatos szemináriumok várták az érdeklődőket. Fél 7-kor vacsorázni indult a társaság, 8 órától pedig Nagy Szabolcs tiszteletes újabb evangelizációját hallgattuk meg, ezúttal Dávid királyról és az ő „képmutatásáról". Az evangelizáció után „imasétán" vettünk részt, ahol mindenki elcsendesedett és átgondolta tetteit, számot vetett bűneivel, cselekedeteivel és ezeket az Úr elé vihette. Mindezek után még nem ért véget a nap, hiszen újra várt mindenkit a pótvacsora és megkezdődtek az éjszakába nyúló beszélgetések. Kora hajnalban kissé fáradtan, de örömmel a szívünkben aludni tértünk.
Vasárnap, reggeli után Pataki Gábortól még meghallgattuk a napi áhítatot, majd pedig mindenki kitakarította a saját szobáját és a közös termeket. Ezután következett a hétvége legkevésbé várt része, a búcsúzás. Fájó szívvel, de emlékekkel, élményekkel, új ismerősökkel és rengeteg új tudással gazdagodva mindenki elindult haza.
Köszönjük a szervezőknek, a vezetőknek, a Béthel munkatársainak ezt az áldott hétvégét, és Istennek, aki nélkül semmi sem valósulhatott volna meg. Hiszem azt, hogy ez alatt a hétvége alatt mindenki elindult egy úton, melynek végén Krisztus van. SDG!
Váradi Vivien