Mezőkaszonyi Református Egyházközség

A Huszics Vendel Kórus fellépése a vasárnapi istentiszteleten

2013-07-26 13:18:26 / Pataki Gabor

Különleges Istentisztelet részesei lehettünk 2013. július 7-én, ugyanis a Kárpátalján több helyen is fellépő sárbogárdi Huszics Vendel Kórus megtisztelte a gyülekezetünket, s a délelőtti istentiszteleten néhány énekkel szolgáltak közöttünk.


 

A kórus több díjat is kapott már, nagy elismerés övezi munkájukat, s így nem is csoda, hogy a templomunk akusztikáját kihasználva mennyire szép és lélekemelő formában adtak elő egyházi és magyar énekeket. Utóbbi esetében érdekesség, hogy a Szózatot nem a hivatalos és ismert Egressy Béni, hanem Erkel Ferenc zenéjével tolmácsolták.

Az istentisztelet után a gyülekezetünk vendégül látta egy ebéddel a 45 tagú csoportot. Ezt követően a kórus útnak indult, s többek között részt vett a bótrágyi gyülekezet kórustalálkozóján is. Ezért az alkalomért is hálásak lehetünk, mert, ahogy a lelkészünk szokta mondani: „ilyenkor mindig közelebb kerül egymáshoz az ég és a föld, a teremtő Isten és az angyalok, valamint mi, földi emberek... s ez csodálatos."

 

Adja Isten, hogy további ilyen csodákban részesüljünk.

-P.G.-