Mezőkaszonyi Református Egyházközség

Tóháti kórustalálkozó

2013-07-26 13:11:29 / Pataki Gabor


Tóháti kórustalálkozó Idén, 2013. július 7-én immár 8. alkalommal került   megrendezésre a tóháti kórustalálkozó, amelynek hagyományosan a bótrágyi gyülekezet adott otthont.

 

Az alkalom délután 3 órakor kezdődött, melyet gyülekezetünk lelkipásztora, Radvánszky Ferenc tiszteletes nyitott meg köszöntéssel és rövid Istentisztelettel. A prédikáció alapigéje az Ézs 40, 30-31 volt: „Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!." A keresztyén ember csakis Istentől kaphatja meg az erőt a szárnyaláshoz, a futáshoz és a járáshoz.

Ezt követően sor került a kórusok fellépésére. Idén 10 kórus képviseltette magát, közöttük egy magyarországi csoport is Sárbogárdról. A kórusok a következő sorrendben léptek fel: Bótrágyi Dalárda, Bótrágyi női kórus, Sárbogárd, Újbátyu, Papi, Bakos, Hetyen, Zápszony Som és nem utolsósorban Kaszony.

Azt hiszem, minden résztvevő nevében elmondhatom, hogy áldott volt ez az alkalom. Hisz újra betekintést nyerhettünk egymás stílusvilágába, a kórusok által előadott énekek hangzásvilágába, sok új dolgot tanulhattunk egymástól. De mindezek fölött mégis a legfontosabb, hogy együtt dicsérhettük az Urat.

Első alkalommal mutatkozott be nálunk a nemrég alakult somi kórus. Szinte minden kórusnál volt hangszeres kíséret. Reméljük, jövőre azok a kórusok is eljönnek, akik idén hiányoztak erről az alkalomról.

A kórustalálkozó záró alkalma a szeretetvendégség volt, mely a bótrágyi gyülekezet tagjaink szolgálata által valósult meg. Ezennel szeretnénk megköszönni mindennemű segítséget, mellyel elősegítették a kórustalálkozó létrejöttét, legyen az imádság, sütemény készítése vagy bármely más szolgálat. Önök nélkül mindez nem jöhetett volna létre. De mindenek fölött Istenünknek vagyunk hálásak, hogy megáldotta ezt a szép alkalmunkat.

Legyen mindenért egyedül Övé a dicsőség!

B.E. (Bótrágy)