Istennek hála, egy csodálatos, lelki ajándékokkal áldott, házaspároknak és házasságban élőknek szervezett és tartott alkalomsorozaton vehettünk részt.

Ez alatt a három este alatt, amit Dercenben töltöttünk el, nagyon sok áldásban részesültünk.

Erről szeretnék nektek írni röviden.

Az első estén a bizalom témájában volt előadás. Bízunk-e  Istenben, bele merjük-e tenni az Ő kezébe az életünket, vagy pedig hiszem is meg nem is módon  gondolkodunk és viselkedünk. Ha az Úr kezében az életünk, akkor meg kell tanulnunk bízni teljesen, nem szabad kételkednünk egy cseppet sem. Mert Isten ott van, ahol teljes bizalommal hisznek benne.

Az imádság egy védőpajzs a kezünkben, az ördög ellen, ha hittel imádkozunk, nem pedig kételkedve.

Biztatást kaptunk a gyermekvállalásra is. Mert bizony, ha nem vállalunk gyermekeket, akkor meglehet, Kárpátalját hamarosan más népek  fogják lakni, mert mi, magyarok egyre kevesebben vagyunk. Amelyik családban felnőtt egy-két gyermek, ott bizonyára felnőne a harmadik is. Bíznunk kell, hogy az Úr kirendeli a harmadik gyermek felneveléséhez szükséges lelki és anyagi javakat is.

Arra is biztatást kaptunk, hogy a családapák minél több időt töltsenek gyermekeikkel, feleségükkel, és csak akkor keressék külföldön a boldogulás útját, ha már tényleg a kenyérkérdés áll fenn, mivel sajnos az a tapasztalat, hogy a túlzott világi elvárásoknak való megfelelni akarás az, ami legtöbbször elveszi a családfőt a családtól,  idegenek közé száműzve őt hosszú időre. Isten nem azért teremtette a családi köteléket, hogy külön éljenek, egymástó távol a család tagjai. Ha megelégedettek leszünk, akkor hálásak is, és meg fogjuk köszönni az Úrnak, amivel megajándékozott minket.

A második estén a férfiak és nők közötti különbségekről szólt az előadás. Isten nem teremtett minket egyformának, az Úr látta, hogy nem jó az embernek egyedül, ezért alkotott hozzá illő segítőtársat. Isten a maga képmására,  férfivá és nővé teremtve az embert, látható és meghatározó különbözőségekkel. És ezekkel a különbözőségekkel együtt kell megtanulnunk egymást szeretni a házastársi köteléken belül is. Meg kell tanulnunk a problémákat megbeszélni, mert nem megoldás, ha a szemetet a szőnyeg alá söpörjük, attól még ott lapul a szőnyeg alatt, és bármikor előkerülhet. Meg kell tanulnunk megbocsátani egymásnak, mert egyikünk sem tökéletes, és mindannyian hibázunk néha. Meg kell tanulnunk egymás felé kimutatni szeretetünket és szerelmünket is, akkor is, ha már a sokadik „X" után vagyunk.

A harmadik esténk pedig arról szólt, hogy a férfi „feje a Krisztus". A férfinak kell vezetnie a háza népét az Úr útján. A férjnek és apának tudnia kell megélni a család előtt  az Úr szeretetét. És mivel a nők a gyengébb nem, ez azt is jelenti, hogy kísérthetőbbek is vagyunk, ezért a férjnek éberen kell vigyáznia a feleségére, mert Isten előtt a férj felelős a feleségéért. Köteles tehát a férj a legnagyobb szeretettel vigyázni feleségére, úgy, ahogyan Krisztus is vigyáz az Egyházra. Jézus Krisztus pedig megmutatta nekünk a legnagyobb szeretetet, hiszen életét adta az Egyházért.

Arra szeretném biztatni a gyülekezetet, ha még az Úr ad nekünk házaspáros alkalmakat, ne halasszuk el. Tudjuk a munkát félretenni. Hiszem, hogy mindazok, akik nem hagyták ki, nagyon sok erőt tudtak meríteni az előttünk álló sok nehézség leküzdéséhez. Hiszem, ha csak egy kis részét is a hallottaknak alkalmazni tudjuk a családi életünkre, jobbá és szeretetteljesebbé válik.

Hartavel Mária