Délután egy lelkes kis csapat gyűlt össze a templomban, hogy meghallgassa az Úr üzenetét, amely erre az alkalomra szólt, és amelyet Szilágyi Károly tiszteletes magyarázott számunkra. Az igehirdető kiemelte azt a fontos gondolatot, hogy nem tehetjük meg, hogy feledni hagyjuk ezt a számunkra szomorú eseményt. Igenis kell emlékeznünk, annak ellenére, hogy ez a történelmi eseményünk is a  veszteségeinkről szól.  Szükség rá emlékezni, mert az Úr ezáltal is tanítani akar minket, tanítani arra, hogy változtassunk a múlt elkövetett hibáin. A múlton változtatni nem tudunk, de  népünk e szomorú tragédiájából is le lehet vonni a helyes következtetéseket.

Nem állíthatjuk, hogy Isten elfordította tekintetét  azokban az időkben a magyar népről, vagy hogy engedélye nélkül történtek volna azok az események. Bizony az Úr látta, tudta népünk hűtlenségét, elbizakodottságát, ön- és keze munkáinak fölmagasztalását, és azt is, hogy mikor honnan várja a segítséget, hol „Assziriától, hol pedig Egyiptomtól", csak épp nem az Úrtól. És bizonyára nem örömében, hanem végtelen szomorúságában, de meg kellett engednie a  tetteink következményeképpen ránk szakadó rémálmot, hogy bűneinket megbánva okulni tudjunk belőle.

És, hogy okultunk-e? Sajnos, néha úgy tűnik, hogy nem! Mert napjainkban is ugyanazokat a bűnöket követjük el, mint elődeink, most is inkább  emberekben, földi hatalmakban, önmagunk erejében, bálványainkban bízunk, mintsem az Istenben!

Kedves Olvasó, kedves Testvér! Olyan jó volna,  ha tudnánk újra bízni az Úrban, ha hinnénk az imádság erejében, és ha hittel kezdenénk el imádkozni a Mindenható Istenhez a mindennapi kenyérért, a szerető gondviseléséért, és ami a legfontosabb, bűneink bocsánatáért, a kegyelem kiáradásáért!

Emlékeznünk kell, de ne kövessük el azt a hibát, hogy csupán elkezdjük nyaldosni rég kapott sebeinket! Mert nem azért kell emlékeznünk, hogy volt egy „málenkij robot", nem arra van szükségünk, hogy évről évre feltépjük a hegedő sebeket, szítva ezzel a haragot ember és ember, nép és nép között. Nem haragudni kell, hogy volt egy málenkij robot, hanem meg kell tanulnunk MEGBOCSÁTANI!

Megbocsátani és bocsánatért esedezni az Úrhoz!

Imádkozni, hogy ne ismétlődhessen meg az a borzalom. És aki azt mondja, hogy Isten nem tud segíteni, az ateista! Mert Jézus Krisztus mondta, hogy bármit kérünk az Ő Nevében, az Atya megadja azt nekünk.

Az igehirdetés után Lőrinc Ágota tanárnő felkészítésében az iskolánk diákjai elevenítették fel az eseményeket az elhurcoltak által írt levélrészletek és versek felolvasásával. Majd fáklyákkal a kezünkben kivonultunk a temetőkertbe, ahol a Himnusz eléneklése és egy vers elszavalása után koszorúkat és virágokat helyeztünk el az elhurcoltak tiszteletére állított emléktábla előtt.

Emlékezzetek arra az igére, amelyet az ÚR szolgája, Mózes parancsolt nektek: Istenetek, az ÚR nyugalmat ad nektek, és nektek adja ezt a földet. /Józs. 1,13/

-dancs-