A Szentlélek ezen a héten nem simogatni és vállon veregetni akart minket, nem az egónkat magasztalta, nem a hiúságunkat növelte. Nem kérlelgetett minket, nem „kunyerálta " a mi figyelmünket, hanem az Ő féltőn szerető határozottságával önvizsgálatra szólított, sőt kényszerített  minket.

A hétfői napon ( Mt.14:22-33.) elhangzó első felénk intézett mellbevágó kérdés az volt: „Hiszel-é te az Isten Fiában?"

És mielőtt bárki kapásból válaszolna, gondolja át jól, mi az igazság?! Mert ha a magát büszkén reformátusnak valló magyar ember igazán hinne az Úr Jézusban, akkor a kuruzslóknak, jósoknak, természetgyógyászoknak, borárusoknak, és italmérőknek már rég bezárt volna a bazár! Mert akkor a református ember nem ezeknél a lélekrablóknál és szemfényvesztőknél keresné a boldogságát, menedékét, hanem az Úr Jézus Krisztusnál! „Hiszel-é tehát te az Isten Fiában?!"

Kedden (Mt.9-13.) a Szentlélek, arra mutatott rá, hogy nem szabad az Úr Isten türelmével játszadozni. Emlékeztetett minket a „választott nép" , a zsidó nép tragédiájára, hiszen mai napig egy hazugságban élnek, abban a hazugságban, amit kétezer évvel ezelőtt találtak ki maguknak, hogy Jézus Krisztus nem támadott fel, hanem ellopták. És nézzük csak meg, nem maradt más a zsidó népnek, csak a Siratófal! Nehogy tehát késő legyen a megtérést halogatóknak! Mert Jézus tovább megy, tovább megy Gátról is, ha elutasítják Őt!

Máté, a vámszedő, a kirekesztett, utált és megvetett érezte, tudta, hogy változásra van szüksége, de önmagától ezt nem tudta megtenni. Viszont egy percig sem halogatta a döntést a felszólításra: „Kövess Engem!" Esélyt adva ezzel önmagának a változásra, a változásra, melyet csak Isten képes elvégezni az ember életében. Az Úr most pont az ilyen „vámszedőket" keresi itt Gáton, itt, a református közösségben! Azokat a „vámszedőket", akik érzik, tudják, hogy változásra van szükségük.

Adj esélyt magadnak a változásra, adj esélyt az Istennek, hogy megváltoztasson!

Szerdán (Zsolt. 8.) a Szentlélek Dávid zsoltárából tanított minket igaz ön- és Isten-ismeretre. A kettő ugyanis szorosan összekapcsolódik, mert az ember önmagát is csak az Isten szentségében és jelenlétében ismerheti meg. És mivel hamis az Isten-ismeretünk, hamis az önismeretünk is! Valójában az a baj, hogy magunkat ruháztuk fel az isteni tulajdonságokkal, magunknak tulajdonítjuk azt a hatalmat és jogot, ami egyedül csak az Urat illeti, és egyedül az Övé is!

Istenként tiszteljük magunkat, és felelőtlenségünkben, mivel másra nem vagyunk képesek, romboljuk a teremtett világot, pusztítjuk egymást és önmagunkat is.  Mert nem ismerjük az Istent! Mert ésszel próbáljuk felfogni Őt. Ezért létezhet a darwini elmélet, ezért nem képes a tudós világ megérteni azt, hogy az ember bárminemű beavatkozása a természet rendjébe csak kárt okozhat. Mert a bűneset következményeként az ember megismerte ugyan a „tudást", csak   épp az isteni felelősségtudat az, ami hiányzik belőlünk. Ezért szükség az embernek megismernie az igaz Istent, hogy megismerhesse bűnös, nyomorult önmagát! Hogy tudatosuljon bennünk a kegyelemre utaltságunk, Jézus Krisztus kegyelmére!

Csütörtökön (Mt.16:24-27.) a Szentlélek egy nagyon komoly döntésre szólított fel minket: „Tagadd meg önmagad, és kövess engem." A legnehezebb dolog a világon az önmegtagadás, mert félünk kitakarítani a „szemetet" az életünkből! Ragaszkodunk piszkos dolgainkhoz, félünk attól, hogy le kell róluk mondanunk, mert szeretjük a „piszkos" dolgokat.  Pedig a Krisztust követő ember életében elengedhetetlen egy állomás, ahol megtagadja önmagát, mert másképpen nem megy, önmegtagadás és KERESZT nélkül nem megy! Mert a KERESZT csak a Krisztust követőké!

Pénteken, evangelizációs hetünk befejező napján Isten Igéje a Mt. 25:1-13. verseiből szólt hozzánk.

Ezen az estén a  Szentlélek terhet rakott ránk, a felelősségtudat terhét. Mert eljön az a pillanat, amikor mindazok, akik itt voltak a héten, kivétel nélkül emlékezni fognak erre az evangelizációs hétre, akkor, amikor utoljára hunyjuk le szemeinket. Akkor lesz nyilvánvalóvá, hogy ki volt engedelmes az Isten Igéjének és ki nem!  Azok, akik szót fogadtak, azok hálásak lesznek az Istennek, hogy szót fogadtak. Akik megmakacsolták magukat, akiknek a Szentlélek „megsértette" bűneiket, azok is fognak emlékezni, de nekik már késő lesz!

Ezért nagyon fontos, hogy „olajunk" legyen, mert nem tudjuk napját, idejét ennek a pillanatnak. Olaja pedig annak lesz, akit betölt a Szentlélek, az pedig csak azokkal történik meg, akik behívják, beengedik a szívükbe Jézust.

Testvér, ne halogasd a döntést, hívd ma be Jézust a szívedbe, fogadd el még ma az Ő kegyelmét, mert nem biztos, hogy holnap lesz-e egyáltalán!

Az evangelizációs hét minden napján személyes bizonyságok is tétettek, azok mondták el nekünk nyomorúságaikat és az abból való szabadulásukat a Jézus Krisztus által, akik a csongori misszióban ismerték meg a MEGVÁLTÓ JÉZUS KRISZTUST.

Összefoglalta: Dancs István