A gyülekezetünk presbitériuma, már év elején kitűzte céljául ennek a rendezvénynek a megtartását, amelynek nem titkolt célja az volt, hogy erősítsük testvéri kapcsolatainkat.

Az a szomorú tapasztalat, hogy sok esetben, bár itt élünk egymás mellett, és még hittestvérek is vagyunk, mégsem ismerjük egymást, vagy csak felületesen, ami egyáltalán nem rendjén való, hiszen, hogy is hangzik református jelszavunk?  „Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!"

Úgy tűnik, hogy nem csak mi gondoltuk ezt így, mert hála az Úrnak szomszédaink örömmel fogadták meghívásunkat, és május tizedikén délután szép számban meglátogattak bennünket.

Az alkalom nem volt programokkal túlzsúfolva,  inkább amolyan kötetlen, beszélgetős délutánt terveztünk, a hangsúlyt inkább a beszélgetésekre az ismerkedésekre fektetve. Az elején gyülekezetünk énekkara szolgált, melynek végén egy közös ének megtanulására is jutott idő, majd ezután Taracközi Gerzson munkácsi tiszteletes igehirdetése következett az 1Thessz. 3:1-8 alapján. Az igehirdetés központi üzenete Pál apostolnak a nehézségekre való válaszreakciója volt, aki viselkedésével példaként állhat előttünk ezekben a nehéz időkben is. Az apostol ugyanis nem hátrált meg, hanem a nehézségek hatására még nagyobb felelősségérzettel volt a közösség irányába, minden estben a bajok orvoslása, a bajba jutott közösség helyreállítása volt a legfőbb cél számára. Nem önös érdekei vezették, hanem a közösségért való felelősségérzet. Nekünk, ma élő „apostoloknak", a gyülekezet presbitereinek és szolgálattevőinek is ez kell legyen ez elsődleges szempontunk. Mert ha az ördögnek sikerül elszigetelni minket egymástól, akkor már félig nyert ügye van, ezt pedig nem hagyhatjuk! Mit tehetünk tehát? - hangozhat el a kérdés. Kérhetjük Istent, hogy erősítsen bennünket hitünkben. Erősítenünk kell kapcsolatunkat az Úrral, erősítenünk kell kapcsolatainkat egymással.

Isten azt akarja, hogy a megpróbáltatások idején mélyebben és még inkább kapaszkodjunk Belé!

És ha megtapasztaltad az Úr szeretetét, vezetését, ne tartsd meg élményedet magadnak, oszd meg azt a közösséggel, testvéreiddel.

Az igehirdetés után süteményezés, kávézás és egy kvízjáték következett, majd a legvégén jött a bográcsgulyás, amit szorgos gáti presbiterek főztek egy hatalmas bográcsban, és mivel rossz kritika nem volt csak dicséret, mind el is fogyott. Mindeközben hosszú beszélgetésekre került sor, és bár a „csapatok" annyira nem keveredtek, hisszük, hogy ez az alkalom csak a kezdet volt, és ezután sokkal többet fogjuk egymást látogatni, hasonló okokból (gondolok itt a gulyásra).

Az alkalom kapcsán a következő gondolatok fogalmazódtak meg bennem: nehéz időket élünk. Érzi és tudja ezt minden ember Kárpátalján. És bár nem mondhatjuk el magunkról, hogy akár a közelmúltban, akár régebben (bár sokan nosztalgiáznak áradozva az ateista kommunista rezsim alatti „jólétről") túlzottan el lettünk volna kényeztetve, mert hát kijárt nekünk már a „jóból" nem kevés, ami felruházott bennünket amolyan túlélési készséggel. És bár volt ettől sokkal nehezebb helyzetben is ember, de a nehéz idők azok csak nehéz idők. És a nehéz időket, a megpróbáltatásokat át kell vészelni, ami minden esetben embert próbáló feladat. És ebben a helyzetben is megáll Isten Igéje: Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek... (Préd. 4,9), Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát... (Préd. 4,10), Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak... (Préd. 4,12).

Krisztus a jövő, együtt követjük Őt!  EGYÜTT!

dancs