Április 22-e egy átlagos vasárnap lehetett volna. Istenünk kegyelméből azonban ezen a délutánon gyülekezetünk fiataljai tábortüzet szerveztek a templom mögötti területen. Az ezt megelőző napon egy maroknyi ifjú a közeli erdőt is megjárta, hogy az alkalomra tűzifát gyűjtsön. A program imával és a „gyűjtögetéskor” készített videók megtekintésével indult, majd közös éneklésre is sor került és több keresztyén üzenetű videót is megnézhettünk.
Az együttlét, a vidám hangulat, a pattogó tűz, a barátságos légkör kimondatlanul is közelebb hozott bennünket egymáshoz, a legnagyobb áldás azonban az volt, hogy megtapasztalhattuk: Isten munkálkodik közöttünk. Világszerte, és sajnos már Kárpátalján is megfigyelhető az, hogy jó néhány keresztyén közösség „haldoklik”, mivel nincsenek olyan fiatalok, akikre lehetne építeni és számítani. Ezen az estén megmutatkozott, hogy nálunk Isten kegyelméből egyelőre még nem kell félnünk ettől. Adjunk hálát Istennek ezért, s imádkozzunk gyülekezetünk összes fiataljáért!