Elmondta, minden gyülekezet olyan erős,  annyira terhelhető, amennyire a leggyengébb láncszeme bírja. Nehéz beismernie az embernek, ha épp ő ez a bizonyos gyenge kapocs, de amikor az Úr szembesít bennünket erőtlenségünkkel nem viszakozhatunk. Gyakran megesik azonban velünk, hogy nem bennünk csalódnak, hanem mi csalódok valakiben, aki nagyon közel állt hozzánk. Dávid királynak is meg kellett tapasztalnia ezt jó néhányszor. Először Saul király tört féltékenységből az életére, akit hűen szolgált, aztán pedig a saját fia, Absolon, és azok a hadvezérek fordultak ellene, akiknek ő adományozta vagyonuk és rangjuk javát. Dávidnak rá kellett jönnie, nem az az igazán fájdalmas ha az ellenségei gyalázzák, hanem az, amikor azok bántják meg, akiket a legközelebb gondolt magához. Az Isten gyülekezetének nem szabad ilyenné válnia, hangsúlyozta a lelkipásztor. Nem egymással, hanem egymásért kell harcolniuk azoknak, akik Krisztus által az Isten gyermekeivé, s így testvérekké váltak, mert csak így tudják tükrözni az Atya szeretetét az emberek felé, s tudnak az Úr munkájában erős láncszemmé válni.

A igehirdetés után a több tucatnyi férfihanggal kiegészült kicsiny balázséri templomban egy szívvel és lélekkel  zengték a gyülekezeti tagok és az vendégek az Isten szívén megpihenve kezdetű dicséret sorait: "Szeretetben összeforva egy közös test tagjai, tudjunk egymásért harcolva ha kell vérünk ontani." Az alkalmi kórus magját a beregszászi dalárda alkotta. Ők Ladányi Katalin vezetésével énekekkel is szolgáltak a bereg megyei gyülekezetek férfitagjai előtt, s az idén 150 esztendős énekegyüttes egyik fiatal tagja, Krémer Sándor beregszászi presbiter szóban is vallást tett Istenbe vetett hitéről, majd pedig Szabó Zoltán szernyei presbiter bizonyságtételét hallgathatták meg a jelenlévők.

Mit jelent Isten jelenlétében élni keresztyén családfőként? – tette fel a kérdést előadásában Taracközi Ferenc, a  beregszászi református gyülekezet lelkipásztora. Értékválsággal küzdő korban élünk, ahol az Isten szerinti értékek csak megmosolyogtatják az embereket. Jól példázza ezt, hogy napjainkban csaknem a házasságok fele végződik válassal, sőt egyre növekszik azok száma is, akik nem is kötik össze életüket Isten színe előtt, elavult intézménynek tartva a házasságot, hanem csupán együtt élnek.  S nem lehet elfeledkezni az egyre növekvő számú öngyilkosági adatokról sem. Ezek óriási kihívást, problémát jelentenek egy keresztyén ember számára. Vajon mi teszünk a megoldásuk érdekében?

A csoportbeszélgetések alapjául szolgáló elődásban Taracközi Ferenc azt is kihangsúlyozta, hogy egy valóban keresztyén családfő nem a saját akaratát cselekszi, hanem Isten határozza meg a döntéseit, cselekedeit. Ha a férfi életében Isten a meghatározó, akkor valódi áldássá válhat a környezete, családja, szomszédai számára. Mert “… áldott a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr bizodalma. Olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit, és nem fél, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sincs gondja, szüntelen termi gyümölcsét.” Jeremiás 17, 7-8

A záróevangelizáció során Zsukovszky Miklós esperes úr Ruth könyvének első öt verse alapján Elimélek történetét mutatta be, aki egy éhínség idején elhagyta Betlehemet (jelentése: a kenyér háza), hogy jövevény legyen Moáb földjén. Elimélek példája ma is is aktuális. Sokán kényszerülnek ugyanis napjainkban arra, hogy komoly döntéseket és áldozatokat hozzanak azért, hogy kenyér kerüljön szeretteik elé. Elimélek döntése azonban nem volt jó döntés. Ennek fő oka, hogy anélkül indult el, hogy megkérdezte volna Istent. S az ő meggondolatlan lépése az egész családjának az életére hatással volt. Az esperes elmondta azt is, Elimélek nevének jelentése: Istenem a király. Neki azonban mégsem sikerült e névhez méltón cselekednie, szemeit ugyanis elhomályosították a nehézségek. Vajon a mostani nehéz időkben a jelenlévő keresztyén férfiak látják-e, hogy a mi Urunk a király? – tette fel az önvizsgálatra késztető kérdést  lelkipásztor.

A napot Simon József szernyei presbiter Pál apostol római gyülekezethez írt levelének soraival zárta: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek”. Róma 12, 1.