Beregszászi Református Főiskolai Ifjúsági Gyülekezet

Találkozó Bécsben

2012-02-21 14:25:43 / Beregszaszi Frigy

2011. október 7-9. között a Kárpát-medencei Egyetemi és Főiskolai gyülekezetek találkozójára került sor Bécsben.

A nagy eseményen Kárpátaljáról 10 fiatal vett részt, akik a FRIGy (Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet) és az UREGy (Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet) tagjaiként utaztak az osztrák fővárosba. Debrecenben találkoztunk az ottani résztvevőkkel, majd Budapesten csatlakoztak hozzánk a szegediek és a pestiek. Késő este értük el úti célunk egyik pontját, Sopront. Itt a Soproni Gyermek és Ifjúsági Tábor adott nekünk szállást egy gyönyörű erdő közelében.

Szombati napunk korán kezdődött. 6. 30-kor indultunk Sopronból Bécsbe. Érkezés után egy játékos- vicces városnézés vette kezdetét. A társaságot két csoportra osztották: Kárpátalja-Budapest-Szeged és Debrecen csoportokra. Tulajdonképpen ez egy verseny volt, s mivel a Kárpátalja-Budapest-Szeged csoportnak sikerült több nevezetességet megcsodálni, mi kaptuk a díjat, egy házi készítésű Sacher-tortát. A finom tortát Arany Barbara, a Debreceni Egyetemi Gyülekezet lelkésze sütötte, amiért nagyon hálásak vagyunk neki. E vidám kis séta alatt megtekintettük a Stephans-dómot, a Mozart-házat, az Operaházat, a Sacher-Hotelt, a Parlamentet, Városházát, Fliglmüllert, voltunk a Jezsuita és Kapucinus templomban, sétáltunk a Mária Terézia téren.

Délután szabadprogram vette kezdetét. Ekkor kiscsoportokban sétálgattunk Bécs gyönyörű utcáin. Örömmel észleltük, hogy a várost még nem festette át az ősz, ugyanis a fákon zöld lombkorona volt, s különböző színekben pompáztak a virágok.

Kirándulásunk idején nem feledkeztünk meg a Kárpát-medencei imaéjjelről sem. Este a Bécsi Evangélikus Gyülekezet gyülekezeti termében imasétán vettünk részt, melynek témája a család volt.

Az eseménydús nap után visszatértünk Sopronba, a szálláshelyünkre.

Vasárnapunk istentisztelettel vette kezdetét, melyet Czagány Gábor, a Szegedi Egyetemi Gyülekezet lelkipásztora tartott az 1 Móz12-1-3 alapján: „És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, amelyet én mutatok néked…” Az istentiszteleten az életutakról és Isten terveiről hallhattunk.

Istentisztelet után Sopronban, a hűség városában tettünk egy rövid sétát. Megnéztük a főteret, a Szent Háromság szobrot, a Tűztornyot, voltunk a Kecske-templomban és a zsinagógában. Vasárnap délután élményekkel tele indultunk haza.

Ez úton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik fáradoztak ennek a gyönyörű útnak a megvalósításáért.

Hálával tartozunk az Úrnak a feledhetetlen élményekért, lelki feltöltődésért, közösségépítésért.

Köszönöm Istennek, hogy részese lehettem mindennek.