Van úgy vele az ember, hogy valamihez nincs kedve. Még akkor sem, ha a barátai ott lesznek; akkor sem, ha egy általa kedvelt helyre mennek; akkor sem, ha minden-minden „klappol”…

Valahogy így voltam ezzel a hétvégével. Bár tudtam, hogy a férjem szívesen elmenne, tudtam, hogy ott lesz a legjobb barátnőm, tudtam, hogy sok kedves ismerősöm szeretettel vár. De valahogy most mégsem volt kedvem. Amikor Maksai Attila barátom már legalább ötödszörre kért unszolva (ami tőle nagy szó!), akkor mégis elhatároztam az utolsó percben, hogy elmegyek.

Amikor odaértünk, akkor éppen nagy nevetgélés folyt az egyik teremben, ugyanis „vidám est” néven futott az egyik alkalom. Én inkább az önismereti szobába kukkantottam be. Kis idő múlva már lenn beszélgettem egy rég nem látott barátommal, amíg a többiek a tábortűz mellett játszottak ismerkedős és mulattatós játékokat. A hivatalos program szerint az első est úgy ért véget, hogy utóvacsoraként zsíros kenyeret kapott a nép teával. Nem hivatalosan viszont legalább hajnali kettőig énekeltek, beszélgettek a szobákban a résztvevők.

Másnap jött a tartalmasabb rész. Balázs Tóni tartott áhítatot reggel. Ezt követte Zán Fábián Sándor püspök úr előadása „Óember” címmel, ahol is nagyon őszintén hallhattuk önbeszámolóját és tapasztalatait saját óemberéről. (Ezúton is köszönet neki ezért a nyíltságért.)

Ezt követte a csoportbeszélgetés, ahol megoszthattuk gondolatainkat, véleményeinket a hétvége témájáról. Aztán eljött a várva várt ebéd ideje. (Szintén hála a csongori misszió szakácsnőinek, akik „finom és bőséges” ételeket készítettek nekünk.) Ezután szabadprogram következett: beszélgetésekkel, fotózással, filmnézéssel, pihenéssel, és minden mással, ami belefért.

A délutáni órákban „Újember” címmel tartott előadást Estók István nagymuzsalyi református lelkész. Majd egy rövid dicsőítés és vacsora után megérkezett Szanyi György borzsovai ref. lelkész, aki „Választóvonal. A megtérés és megszentelődés útja” címmel tartott evangelizáló előadást. Bevallom, engem ez az előadás szólított meg a legjobban, mert olyan aktualitásokat mondott a tiszteletes úr, ami a keresztyén élet bármely időszakában megállja a helyét, s amire fontos és kell figyelni. Az alkalom végén elhangzott két bizonyságtétel Darcsi Tímea és Szabó Ivett szájából. Ezt követte az imablokk program, ami közben nagyon zavaró volt a sok járkálás, suttogás, oda-nem-figyelés (!!!). Az imaséta /Olasz Timi tervezésével/ egy áldott alkalom volt, ahol mindenki elcsendesedhetett Isten előtt.

Aztán eljött az utolsó nap. Délelőtt a csongori református templomban voltunk, ahol id. Pocsai Sándor tartott istentiszteletet. Innen visszaérve úrvacsorai közösséggel zárult ez a tavaszi egy-fős hétvége.

Összegezve: mégsem bántam meg, hogy elmentem. És remélem, hogy Isten itt nemcsak hozzám, hanem mindnyájunkhoz tudott szólni, tudott tanítani, elgondolkodtatni.

Köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek, a befogadó gyülekezetnek, de elsősorban a Mindenható Istennek!

Pusztai-Tárczy Beatrix