Persze hamar rájöttem, hogy nem ilyen ideális a kép, ott is sok a probléma, sokan hajtanak a pénzre és sodródnak a világgal, de mifelénk még többen. Régen sejtettem már, hogy a jólét könnyen elidegenítheti az embereket egymástól és Istentől. Persze önmagában nem rossz dolog a jólét, és nem törvényszerű, hogy ártson az embernek. Mégis azt tapasztalom, hogy az embereknek minél inkább megvan mindenük, annál kevésbé keresik Istent.
Kárpátalján ez a folyamat még sokkal enyhébb, mint Magyarországon vagy Szlovákiában. Fornoson is ezt tapasztaltam. Négy alkalommal szolgálhattam, és mind a négyszer szinte tele volt a templom! Három-négyszáz ember hallgatta Isten igéjét figyelemmel, úgy, hogy összességében egy órán át tartott az alkalom, és ebből 40-45 percet tett ki az evangelizáció! Mégsem hallottam senkitől, hogy unalmas vagy hosszú lett volna. Nem látok bele az emberek lelkébe, csak remélhetem, hogy sokakat megszólított a Szentlélek, de szerintem már az nagy dolog, hogy vágyakoznak és eljönnek sokan, fiatalok is. Mifelénk azt tapasztalom, hogy az emberek nagy része számára semmilyen vonzerőt nem jelent egy igehirdetés, egy evangelizáció. Ez már nem éri el az „ingerküszöbüket”. Ha a gonosz nem tudja az igehirdetést megakadályozni, vagy ellaposítani hitetlen lelkipásztorokkal, megtámadja a hallgatóságot azzal, hogy eltekeri az „adóvevőjük” keresőgombját. Amikor még Isten szabadítására áhítoztak pár évtizede, akkor sok esetben megfélemlített és meghasonlott lelkipásztoroktól nem kapták meg a tiszta evangéliumot. Ma, amikor több helyen már évek óta zeng az örömhír Jézus Krisztusban az új életről, a legtöbben annyira belebonyolódtak a mai színes lehetőségekbe, hogy meg sem hallják a Lélek szavát. Ezek persze szubjektív érzések, tudományos tényekkel vagy statisztikákkal nem tudnám alátámasztani, de nem is akarom. A célom az, hogy bíztassam a Krisztusban élő kárpátaljai lelkészkollégákat és híveket, hogy ne csüggedjenek, ne lankadjanak, hirdessék a megtérés és újjászületés igéit lelkesen, amíg ilyen vágy és érdeklődés van iránta!
Az is igaz, hogy sokan csak megszokásból mennek el templomba, hagyomány¬tiszteletük, tradicio¬nalizmusuk nem engedi, hogy felismerjék Jézus Krisztusban a Megváltót. Ez nálunk is probléma. Erre azt mondom: legalább ott vannak! Hirdesd úgy, hogy felfigyeljenek rá! Még mindig jobb a helyzet, mintha ott se lennének, utánuk kéne menned, úgy, hogy nem is érdekelné őket, már hagyományos szinten sem.
Másfelől, az egyház megújítására, a Szentlélek vezetésével történő megreformálására komoly gondot kell fordítani! Lehet, hogy ma még sokan vannak a templomban, de ha elkényelmesíti ez a helyzet a lelkészt, az egyházat, azon veheti észre magát, hogy holnap már alig jönnek egy páran. Ahogy itt Szlovákiában intő jelként kellene figyelnünk a nyugat-európai templom-kiürülésekre, úgy kell figyel¬netek Kárpátalján arra a jelenségre, ami elsősorban Magyarországon, de már egyre inkább Szlová¬kiában is szorongat bennünket. Úgy gondolom, hogy a hagyományokat csak annyiban kell tiszte¬letben tartanunk, amennyiben az élő Úr Jézushoz vezetnek bennünket, minden egyéb halálba visz, előbb vagy utóbb.
Minden bölcselkedést félretéve: örülök, hogy ott lehettem, engem megerősített ez az alkalom, és sokat adott, hogy ennyien kíváncsiak az Úrra! Imádkozom azért, hogy minél többen legyenek közöttük, közöttetek és itt közöttünk is azok, akik nem csak kíváncsiak, hanem közel is merészkednek, meg is találják az értünk szenvedett, drága Megváltónkat, az Úr Jézust, és Benne az új életet!
Kása Gergely

Felvidék