Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet

Kerületi családi nap - Péterfalván!

2013-04-07 23:23:57 / Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet

Családi nap Péterfalván

 

(2012. augusztus 25.)

„Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” (Ap.csel.16,31)


Idén másodízben került megrendezésre a Kárpátaljai Református Egyházkerület szervezésében a Családi nap – azaz református egyházkerületi csendesnap, ahol a családok együtt és külön is igeközelben lehettek.

Az érkezést és közös éneklést nyitóáhítat követte Zán Fábián Sándor püspök úr tolmácsolásában. A program dr. Szabó István Dunamelléki Református Egyházkerületi püspök előadásával folytatódott, majd egy házaspár tett bizonyságot Istenben való hitéről.

Szemináriumok következtek, ahol csoportokra oszlottak a résztvevők, s így mindenki megtalálhatta az érdeklődési köréhez legközelebb álló témát. A fiatalok többsége Dancs Róbert és Edina Mi közöm hozzá(d)Isten, gyülekezet, család, világ? című médiás evangelizációját vagy Taracközi Gerzson Élni és élni hagyni című házasoknak ill. házasulandóknak szóló előadását választotta.

     A délutáni programok keretein belül kaphattak teret a nagy színpadon különböző ének- és zenekarok, akik más-más stílusban és hangzásban magasztalták az Urat. Ebben vehetett részt Isten kegyelméből gyülekezetünk dicsőítő csapata is, az UREGy-band.

      A nap programja evangelizációval zárult, miután Zán Fábián Sándor püspök úr kérte minden ott jelenlévőre Istenünk áldását.

Áldott napot tölthettünk együtt családjainkkal, s főként az ige közelében, Isten jelenlétében. Legyen mindezért Övé a dicsőség!
                                                                                                                 Anett