Béres Nikolettának hívnak, első éves fizikus vagyok a Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karon. Mivel még csak most vizsgáztam először, itt az egyetemen, ezért nagyon féltem tőle. Hála Istennek a modulokon sok pontot elértem, ezért a vizsgákon könnyebb dolgom volt. Sokat imádkoztam az Úrhoz, hogy segítsen. Az utolsó vizsgámon már csak 3 pontot kellett szereznem, ahhoz hogy meglegyen a 3-asom, és hogy megmaradjon az ösztöndíjam. A tanárom egy órán keresztül kérdezgetett és végül, Istennek hála, megadta a 3,5-est. Amikor kimentem a teremből az első dolgom az volt, hogy megköszönjem az Úrnak. Jó érezni azt, hogy Ő mindig velem van, vigyáz rám és segít nekem.



Hát erről a vizsgaidőszakról,csak annyit tudok elmondani,h ez volt az eddigi legnehezebb ès legáldásosabb vizsgaidőszakom.Teljesen kétségbeesetten indultam neki az egésznek,mert kilátástalannak tűnt, hogy megtartsam továbbra is a „sztipimet”. Az első vizsga után,úgy éreztem, hogy  minden veszve van. De az utána való vizsgákon megtapasztaltam Isten kegyelmét, s hogy nem szabad elcsüggedni, egyedül csak Benne kell bízni. Megtanultam, hogy nem szabad elbízni magam, csak hittel kell Istenhez fordulni. Ilyenkor a következő ige jár a fejemben: "AMIT ISTEN IGÈR, AZT MEG IS TUDJA TENNI". Én legtöbbször erre az igére alapozok. (Páva Judit, II. fizikus, MTHTK)



Az elmúlt vizsgaidőszakom egy csoda volt. Nagyon jó volt átélni Isten hatalmát az életemben. Megmutatta, Ő hogyan tudja megáldani azt a kis tudást, ami a fejemben van, és Neki mekkora hatalma van az embereken, mennyire az Ő kezében van minden ember szíve, így a tanároké is.

Az aznapi ige nagyon nagy biztatás volt, és igazából még mindig az számomra: "Az Úr, akinek a színe előtt járok, elküldi majd angyalát veled, és szerencséssé teszi utadat." 1Móz. 24, 40 (a)

Isten beigazolta a szavát, és olyan módon segített meg, amire egyáltalán nem is számítottam. Így zárhattam le az Úr segítségével jól egy félévet. Legyen Övé érte a dicsőség! (Nagy Andrea)