A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Kedves Testvérek,

2023-12-31 14:11:58 /

barátok, ismerősök, s mindazok, akik akár ismeretlenül is velünk, lelki kötelékben hordoztátok terheinket, fizikálisan s lelkileg egyaránt, nem feledkezve meg rólunk imádságaitokban. Köszönjük a sok érdeklődést, bátorítást.

Isten kegyelméből elértük a 2023 év végét, melyben számos alkalommal tapasztaltuk Istenünk megtartó szavának erejét. A 2023-as év mindennapjait meghatározó vezérigénk a Jób 14, 7-9: "Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai. Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja, a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete."

A Jób által használt kép megelevenedését éreztük a mindennapjaink számos területén. Sokszor éreztük úgy, hogy közösségünk számos fejszecsapást ért meg, időközönként akár azt is érezve, hogy kivágattunk. Sokan kényszerültek itt hagyni atyai örökségüket, életüket mentve, sokan reménykedve vállalták a hétvégi ingázást. De tapasztaltuk az újbóli kihajtást, Istenünk kegyelme, hogy a nagy nyomorúság áldásunkra is szolgált, az elvénült megfásult, megfáradt hitéletünk a víz illatától, Istenünk Szentlelke köztünk, bennünk levő munkájától kihajtott, új életek születtek, s erősödtünk meg sokan megtartó Istenünkben. Sokan kapcsolódtak be szerte a nagyvilágból, ahova szétszórattak, a gyülekezetünk istentiszteleti alkalmaiba, jelezve, hogy lélekben továbbra is egyek vagyunk.

Hálás szívvel tekintünk mindazokra, akik Isten megújító munkájában eszközök lehettek közöttünk, bátorító vigasztaló szolgálatokkal. Hálás szívvel gondolunk mindazokra, akik testi szükségünkben vállaltak részt, segítve, hogy segíthessük azokat akik a háború következményei által többszörösen kiszolgáltatottak. Így enyhíthettük a szükségben levők terhét élelmiszer támogatással, meleg étellel, tűzifával, gyógyszertámogatásokkal, gyógykezelések költségeivel. Mindezekért Istené a dicsőség.

Sajnos a háború, s annak következményei előre láthatólag még elhúzódnak.

Tudjuk, hogy további megmaradásunk is Istenünk kegyelmétől, irgalmától függ.

A 2024 es esztendő egyházunkban a megújulás éve, melynek vezérigéje JerSir 3, 21-23: „De arra gondolok szívemben, és ezért mégis reménykedem: az Úr kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága! Minden reggel megújul, nagy a Te hűséged!”

Isten irgalmasságára tekintve adunk hálát értetek s kérünk titeket hadd lehessünk továbbra is ott a mindennapi imádságaitokban, gondolataitokban.

Ezen gondolatok tükrében kívánunk mindannyiótok számára áldott új esztendőt, Istenünk jelenlétében békés, hálaadó életet.

Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Gyülekezet vezető lelkésze

Sipos Géza, főgondnok