A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

Középpontban a család

2013-03-20 09:56:09 /

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Beregszászi Református Gyülekezetben egyre nagyobb az igény olyan programokra, amelyeken a családok apraja-nagyja közösen vehet részt. Ezért 2012-ben életre hívtuk a „Középpontban a család” c. programsorozatot, ahol a gyermekek, serdülők, fiatal felnőttek, házaspárok, szülők és idősek számára is lehetőséget nyújtottunk a feltöltődéshez Isten Igéje mellett, elsősorban a családot, a fiatalság nehéz pillanatait és a gyermekbarát gondolkodást előtérbe helyezve.

 

Fontosnak tartjuk, hogy Kárpátalján mind inkább hangsúlyozzuk a keresztyén család fogalmának fontosságát is azzal, hogy megpróbáljuk integrálni a teljes családot programjainkba – kicsiktől a nagyokig. Hiszen a család társadalmunk alapegysége, amelyben akkor nevelkedik egészséges új generáció, ha maga a család is testileg-lelkileg egészséges módon működik.


 

A programsorozat központi eleme a tavaly nyári gyermekevangelizációs hét volt, amelyen több száz beregszászi gyermek és szüleik vettek részt, közös játékokkal, koncertekkel, evangelizációs estékkel. A teljes programsorozatot a magyarországi Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. segítségével valósíthattuk meg, hiszen 400.000 Ft-tal támogatták a kezdeményezést. A nagy érdeklődésre való tekintettel terveink szerint idén is hasonló programot szervezünk a családok számára, és reményeink szerint egyre több civil szervezet kapcsolódik be a programokba.