A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

„Mint az aranyalma ezüsttányéron…”

2013-03-26 10:56:35 /

„Az Isten beszéde élő és ható”- bár sokan sokféleképpen magyarázhatják, a Lélek az, aki eljuttatja a szívig, az olvasó vagy hallgató pedig dönthet: befogadja, vagy elutasítja. A beregszászi református templomban naponta szól Isten szava, más és más igehirdető által, akik mindannyian vallják, Isten elhívott szolgái, akiknek célja a lelkek mentése, a kárhozat útjáról az örök élet útjára. Istennek tetszett, hogy embereket válasszon ki arra, hogy az Ő igéjét hirdessék, általuk szóljon az emberhez. 

Ezeket a prédikációkat gyűjtöttük most egy csokorba, hogy azok is olvashassák és megtapasztalják Isten Igéjét, akik nem tudnak személyesen ott lenni az istentiszteleti alkalmakon. Az igehirdetések a beregszászi gyülekezet szószékéről hangoztak el Taracközi Ferenc, Dancs Róbert, Kincses Margaret és Maksai Attila lelkészek tolmácsolásában 2012-ben.

 

A „Mint az aranyalma ezüsttányéron…” c. antológia megjelenését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ötszázezer Ft-tal támogatta, és a Beregszászi Református Egyházközség közreműködésével a Komjáti Benedek Alapítvány gondozásában jelent meg. Hadd legyen ez a könyv, mely a 2012-es év néhány igehirdetését tartalmazza, egy ilyen útmutató, a halálból az élet útjára. Találja meg benne ki-ki az Élet szavát, mely megváltoztatja az életét.



Taracközi Ferenc

a Beregszászi Református Gyülekezet
vezető lelkésze