2011. október 31.-én hivatalosan is megnyitotta kapuit a Kálvin János Református Szakkollégium. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2300000 Ft összegű támogatásával jelentős mértékben segítette az épület lakószobáinak és fürdőhelységeinek felújítási munkálatait. Ennek eredménye, hogy a Kálvin János Református Szakkollégium már 2011 szeptemberétől üzemelhet, segítve 35 magyar fiatalt (és családjaikat) tanulmányaik folytatásában. Az intézmény megalapítása során nagyfokú nemzeti összefogásnak voltunk tanúi, hiszen sikerült olyan támogatókra találni Kárpátalján és külföldön is, akiknek anyagi hozzájárulása nélkül az épületet nem tudtuk volna jelen állapotába hozni. A 2012/2013 tanévtől kezdve tervezzük elindítani a szakkollégiumi képzéseket, illetve további főiskolás programokat. Látva az itt kialakult közösséget bízunk abban, hogy ez az új oktatási intézmény valóban a magyar diákok segítségére, lelki életük vezetésére, tanulmányaik folytatásának támogatására lesz.
Csodaként éltük meg az intézmény első „próbaévét”, és bízunk abban, hogy a jelenleg még fennálló problémák is megoldhatóak. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy egy ilyen intézmény sosem 100%-os, mindig lesz mit fejleszteni, mindig akadnak hiányosságok, amelyeket pótolni kell, mindig lesznek majd új kihívások, amelyekkel meg kell küzdenie az egész közösségnek. A Beregszászi Református Egyházközség továbbra is támogatni fogja a felsőoktatásban résztvevő magyar hallgatókat, hiszen az egész kárpátaljai magyarság érdeke, hogy jól képzett szakemberekkel rendelkezzünk.
A szakkollégiumba való soros felvételi eljárásra várhatóan 2012 augusztusában kerülhet sor.