A Beregszászi Református Egyházközség Honlapja

VIGYÁZZ! KÉSZ! RAJT!

2011-06-21 12:43:28 /

Idén újra megtartjuk a nyári napközis gyerekhetet. Mivel sok szülő anyagilag nem tudná fedezni gyermeke táboroztatását, ezért gyülekezetünk tanügyi bizottsága és hitoktatói úgy döntöttek, hogy helyben rendezünk gyerekhetet, napközis tábort. A KOEN idei programja alapján a téma: VIGYÁZZ! KÉSZ! RAJT!
Az idei programot kárpátaljai hitoktatók dolgozták ki. A tavalyi ünneplős-„pihenős" hét után most a cselekvésre került a hangsúly, így lett a program címe Vigyázz! Kész! Rajt!: Istennek célja van az életünkkel, figyelmesnek kell lennünk, hogy meghalljuk a szavát (VIGYÁZZ!), készen kell lenni a cselekvésre (KÉSZ!), és megtenni, ami ránk bízatott (RAJT!).
Mint az a címből is kitűnik, a bibliai tanítások ezúttal a sporthoz kötődnek. A bevezető történetek egy futballcsapat hétköznapi gondjait dolgozzák fel, hidat verve egy valós helyzetből a bibliai tanításhoz. A csoportbeszélgetések során pedig lehetőség nyílik a bibliai tanításból visszaérkezni a mába, ezúttal azonban a gyermekek életébe. Így szövődik bele Isten szava a hétköznapokba.
A történetek tanításához többféle feldolgozási módot javasoltak a szerkesztők, a gyerekek korától, illetve a csoportvezető lehetőségeitől függően (bábjáték, mímes játék, állókép, színjáték, díjkiosztó stb.). Gedeon története és a csapatválasztás; az irgalmas samaritánus és a szabályok ismerete; a betániai testvérpár és az időbeosztás; a Zebedeus fiak és az elsőség kérdése; illetve a hit hősei és a célba érés adják a program vázát. Ezen felül korcsoportonként 2-2 ének- és kézimunka-ajánlat van a napok programjában, illetve számos játék- és kézimunkaötlet, segédeszköz található a tanári kézikönyvhöz készített CD-n is. A programhoz készült egy ének Cd is, amelyen gyermekdalok találhatók a Kovács házaspár és a vári gyermekkórus jóvoltából.
SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN 1-6. OSZTÁLYOS GYERMEKET
JÚNIUS 20-25. KÖZÖTT A REFORMÁTUS TEMPLOM UDVARÁRA,
MINDEN DÉLUTÁN 13. ÓRÁTÓL!